15 bemutatót kínál a Miskolci Nemzeti Színház következő évada

Opera, operett, musical, balett, klasszikus és kortárs színdarabok várják a közönséget a miskolci teátrum 2017-2018-as évadában, melynek repertoárját múlt vasárnap hirdették meg egy látványos, utcai rendezvény keretében.

 

Cser Ádám karmester és a miskolci színház zenekara

 

Szabadtéri sajtótájékoztatón ajánlották a nézők figyelmébe a jövő évadot a művészeti tanács tagjai. Béres Attila igazgató, Szabó Máté művészeti vezető, Rusznyák Gábor és Keszég László rendezők ismertették a tervezett 15 premiert, a jelenlévők közül pedig bárki kérdezhetett a készülő előadásokkal kapcsolatosan.

A Nagyszínházban az új szezon a Marica grófnővel indul szeptemberben, és itt láthatják a nézők Dosztojevszkij regényét, a Bűn és bűnhődést, Neil Simon Furcsa pár című komédiáját, Mozart utolsó operáját, A varázsfuvolát, valamint az egyik legnépszerűbb Broadway-musicalt: a Kabarét.

A Kamaraszínházban zenés mesejátékkal várják a gyereket, Minden egér szereti a sajtot címmel. Ezt követi Shakespeare komédiája, az Ahogy tetszik, Vörösmarty Csongor és Tündéje, Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című tanmeséje és egy kortárs angol komédia, a Hóhérok.

A Játékszínben A kaukázusi krétakör, a Ruy Blas, majd a K2 színház és az itteni társulat közös produkciója, az Emberek alkonya kerül bemutatásra. A Miskolci Balett két különlegességet ígér jövőre: Kertész Mihály kultuszfilmjéből, a Casablancából és August Strindberg színdarabjából, a Julie kisasszonyból táncelőadást készít. Vendégrendezőként köszönthetjük Miskolcon a következő évadban a Kossuth-díjas Zsótér Sándort, a Jászai Mari-díjas Mohácsi Jánost és a Harangozó-díjas Velekei Lászlót.

 

A jövő évad plakátjai

 

Különleges koktélok, családi programok és zenés-táncos színpadi produkciók is várták a nézőket a vasárnapi évadhirdetés után. Volt arcfestés, jelmezpróba, óriás fotóparavánok előtti fényképezkedés, de a legbátrabbak számára Cser Ádám karmester azt is megengedte, hogy pár percig vezényeljék a színház zenekarát. A teátrum művészeinek előadásában elhangzott néhány operett-, musicalsláger, és a Miskolci Balett egy mutatós táncprodukcióval örvendeztette meg a jelenlévőket.

Akciókkal fűszerezve elkezdődött a bérletek megújítása is, a bérletpénztárban szín- és táncművészek fogadták a vásárlókat. Minden vevő hazavihetett egy dedikált óriásplakátot, egy szerencsés pedig  a nap végén visszanyerte a bérlete árát.

 

Szöveg és fotók: Vona Ildikó


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek