A cirkusz örök! Országos turnén az Eötvös Cirkusz

A csaknem egy évszázados múltra visszatekintő Eötvös Cirkusz március 15-én általában Kecskeméten várja vendégeit – így történt most is. A Bács-Kiskun megyei székhelyen folytatódott „A Harlequin Titka” című műsor turnéja. Ahogy Eötvös Lóránd, a cirkusz vezetője elmondta, szereti, ha évről évre hasonló ciklikussággal fordulnak meg az ország különböző tájain, így a visszatérő közönségnek is könnyebb tervezni, és más társulatokkal sem ütköznek.

lóra támaszkodva

Azt gondolnánk, hogy a cirkusz a kicsi gyermekek és a kisgyermekeket nevelő fiatal felnőttek szórakozását szolgálja. Bár valóban ők teszik ki a publikum legnagyobb részét, Eötvös Lóránd büszke arra, hogy törzsvendégeik között akadnak gyermektelen fiatalok, akik megőrizték gyermeki lelküket, nyitottságukat a „varázslat” iránt. Ezen kívül a műsor összeállítása is olyan, hogy a gyermekek és a felnőttek egyaránt megtalálják saját szórakozásukat. Az idősebbek általában a nagy technikai tudást feltételező artista produkciókat kedvelik, a kicsik pedig a bohóc- és állatos számokat szeretik.  Ez utóbbiakban nem szűkölködik az idei műsor sem. Olyan, a cirkuszban szokatlan állatokkal is találkozhatnak a látogatók, mint a kecskék. Rajtuk kívül persze a tűzkarikán átugró oroszlánok, a pompás hófehér lovak, a tevék és pónik is fellépnek. A cirkusz vezetője szerint az állatokkal ugyanúgy működnek együtt, mintha emberekkel dolgoznának, csakhogy kicsit másképp kell velük bánni. Vannak olyan állatok, akik a szép szóra, mások a jutalomfalatra „hallgatnak”, de mindannyijuk felé türelemmel, szeretettel és kitartással fordulnak. Eötvös Lóránd a műsorban zsonglőrként áll a porondra: kislányával közös számuk a kedvence. Korábban feleségével volt zsonglőrszámuk, ám mivel ő most újabb gyermeket vár, nagylányukra szállt a stafétabot. Ezen kívül Lóránd a konferanszié is.

Lóránd és lánya_1070

2020-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a családi cirkusz. Azon kívül, hogy a ponyvás lovaskocsikat technikailag jól felszerelt komoly cirkuszi sátor és kamionok váltották fel, egy évszázad alatt a cirkusz világa is rendkívül sokat változott, fejlődött. A folyamatos átalakulást nem csak a nézők növekvő igényei, hanem a cirkuszi szereplők ambícióinak, maximalizmusának, kreativitásának fejlődése is hozza. Mindig utol akarják érni és lehagyni a náluk jobbakat. Míg eleinte a salto mortale volt a legveszélyesebb levegőakrobata-szám, egy idő után a dupla-, majd a tripla és négyes szaltók is egyre több helyen voltak láthatók. Ma már nem ritka az sem, hogy ugródeszkáról ötös szaltót ugranak. A buzogányok száma is egyre nőtt. Ma már 7 eszközzel is dolgozhat egyszerre az előadóművész, de nem kizárt, hogy 9 buzogánnyal próbálkoznak. A bohócok körében sem elég már, ha vizet spiccelnek a gallérjukba tűzött művirágból – manapság más jellegű, interaktív tréfákat kedvel a közönség. Eötvös Lóránd szerint a publikum szereti látni a fiatal és csinos hölgyeket a porondon. Vannak olyan művészek, akik azért maradnak ki az aktív előadásokból, mert ahogy idősödnek, felszednek némi túlsúlyt, így már nem tudnak fellépni. A bohócok esetében viszont talán az érettebb kor a nyerő, hiszen a régóta szereplő bohócok gyorsabban és ügyesebben reagálnak a spontán helyzetekre. (A nagy klasszikus „Van mááááásik!”, Eötvös Gabi bácsi zenebohóc száma 50 éve felülmúlhatatlan, ma is műsoron van.) Eötvöséknél nincs két egyforma előadás, hiszen a konferáló szöveg sem mindig egyforma és a közönség reakcióinak hatására a műsorszámokban is lehetnek különbségek.

Eötvös Lóránd úgy gondolja, hogy a cirkuszi életmód a külsősök számára látványos és izgalmas, ezért sokan vágynak arra, hogy benne legyenek – több olyan művésszel is dolgoznak együtt, akik nem bele születtek, hanem beléptek a cirkuszba. Ugyanakkor olyanok is akadnak – jóval kevesebben –, akik cirkuszban születnek, de nem vágynak a rivaldafénybe, „polgári életet” választanak maguknak. Most úgy látja, hogy a kislánya is család nyomdokaiba lép, és magáévá teszi ezt a csodálatos, de sokszor nélkülözésekkel teli életet. Itt pedig olyasmire gondol, mint például egy turnéhelyszínről késő áram-, vagy víziközmű építő munkások, vagy éppen egy-egy elfagyott vízvezeték, ami miatt nem tudnak megfelelően tisztálkodni. Ő azonban semmiért nem adná fel ezt az életformát.

vágtató ló

A cirkuszi turné állomásairól a társulat honlapjáról tájékozódhatnak az érdeklődők.


Hasonló cikkek