A képzelt beteg című előadást mutatja be idén a vajdasági Tanyaszínház

Moliére A képzelt beteg című darabját mutatja be az idén 40. évadát kezdő vajdasági Tanyaszínház, a társulat ezúttal huszonhét helyre látogat el.

    Magyar Attila főkoordinátor az MTI tudósítójának kedden elmondta: az utóbbi időben a Tanyaszínház számos témával foglalkozott, a jubileumi évben viszont egy klasszikus vígjátékot szerettek volna bemutatni. A darabot Radoslav Milenkovic rendezi.
A társulat összetétele folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező gyakorlatukat töltik itt nyáron. Ennek az előadásnak a gerincét is a főiskolások adják – emelte ki a főkoordinátor, majd hozzátette, a darabban tizenöten szerepelnek, de körülbelül ugyanennyien segítik is őket.
A hivatalos bemutatót a Tanyaszínház központjában, az észak-bácskai Kavillón július 22-én tartják, az augusztus 12-i zentagunarasi előadás pedig a világhálón is követhető lesz élőben.
A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is, 2014-ben a társulat kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját.
A Tanyaszínház központi, kavillói épületegyüttesének 2012-ig kellett volna elkészülnie, ám támogatás hiányában a munkálatok csak mostanra fejeződtek be – hangsúlyozta Magyar Attila. A kavillói művésztelep megépülését a magyar kormány támogatta.
A Tanyaszínház főkoordinátora elmondta, hogy az udvarban álló haranglábba a bemutatóig bekerül a harang is, így ünnepi körülmények között tudják megnyitni a negyvenedik évadot. Emellett emléket állítanak a Tanyaszínház egyik meghatározó vezetőjének, Soltis Lajosnak. “Mérföldkő ez az évad, hiszen évek óta várunk arra, hogy elkészüljenek a művésztelep részei” – húzta alá Magyar Attila.
Az évfordulóra a szokásosnál több programmal készülnek, a bemutató napján koncertet ad Lajkó Félix hegedűművész, Török Tilla énekes, valamint a Baraparty együttes, a látogatókat pedig roston sült ételekkel és kürtőskaláccsal várják.
Mivel a művésztelep elkészült, a tervek szerint jövőre már táborokat is szervezhetnek a helyszínen.


Hasonló cikkek