Adventi, vásár, forralt bor

Itt a december, amikor az ember előveszi ajándékozó köntösét, vagy ha nincs, akkor a kedvét elkezdi karácsonyra fényesíteni. Megpróbálja élvezni az advent áhítatát, ami évről-évre egyre nehezebb.

Mert dugó van, latyak és vakarni kell a jeget. Egymást érik az iskolai-céges meg mindenféle karácsonyi ünnepségek, csapatépítők, közben ajándékot kell venni és kitalálni az ünnepi logisztikát, hogy minden-mindenhol időben ott legyen és úgy, ahogyan azt elvárják. Eközben meg elvész valahol a varázs… és már 24-én sehol sem találjuk.

deak
Budapest, Adventi vásár Deák Ferenc tér

Idén extra korán öltözött karácsonyi díszbe a város. Épp hogy eltűntek a tökök novemberben, a sárga gömböket meg a csontvázakat angyalokra meg télapókra cserélik máris, és nesze neked, hangolódj reggeltől estig! (Arról nem is beszélve, hogy advent kezdete egybeesik a fekete péntek okozta egyhetes indokolatlan pénzköltéses rémületnek.) Megvan ennek a korai karácsonyi vásározásnak is az anyagi oldala – aki árul, az örül, főleg, ha tavaszias az idő. Aki bámészkodó, annak is jó, jobban telnek a hosszú, téli délutánok. Aki munkába igyekszik adventi vásáron oda-vissza, annak talán még jobb, mert szint hoz a hétköznapokba, lehet kerülgetni a bódékat, sóvárgó nyugdíjasokat, a tétován őgyelgő külföldit. Meg lehet szokni a színes szőrös sapkák támadó látványát – néhány hét, és már talán sóvárog is utána az ember. Ha jól körülnézünk, kiszámolhatjuk, hogy a félhavi fizu elég lesz arra, hogy a családdal itt költsünk el a vasárnapi ebédet, a téren, állva, műanyaggal teli kukák mellett.

bazilikanal
Budapest, Adventi vásár – Bazilika

Tavaly tervezgettük, melyik hétvére ütemezzünk egy vásárlátogatósdit, mert azért az úgy dukál – kiderült, kevés a nap, arra kevésre meg jut épp elég templomi hangverseny, mikulásos délután, bejglisütős-takarítós nap. Így aztán egy derék szerda délután nyakamba vettem a várost, hogy egy készülő cikkhez vásári forraltbor-mustrát tartsak.

kostolom
Minőségi ellenőrzés, egészségünkre

Mondhatom, kellemes délután volt, a tömeg is elviselhető mértékű, a forralt bor pocsék és drága, közben pedig sorban ütköztem bele a kolbászokba, töltött káposztákba, flekkenekbe, jöttek szembe kürtöskalácsok meg mifenék – minden, ami kell ahhoz, hogy a magyar jól érezze magát. Aztán odahaza begyújtottam, feltettünk a fazékba egy méretes adag forralt bort, majszoltunk hozzá az egyik legjobb adventi süteményből.

Forraltboros háromcsúcsos

25 dkg vaj

4 tojás

25 dkg cukor

1 csomag sütőpor

25 dkg liszt

5 dkg reszelt csokoládé

3 dl vörösbor

2 kiskanál forraltbor fűszerkeverék

a tepsi kikenéséhez: vaj, liszt

a tetejére: 20 dkg porcukor

10 dkg durvára vágott dió

5 dkg reszelt csokoládé

4.0.1

A vajat az egész tojásokkal meg a cukorral habosra keverjük, majd a sütőporral elkevert lisztet és a reszelt csokoládét hozzáadjuk.

A vörösbort a forraltbor-fűszerrel felforraljuk. 1,5 dl-t kimerünk belőle, és ha kihűlt, a tésztához öntjük, a többit félretesszük.

A masszát kivajazott, belisztezett, közepes tepsibe öntjük, elsimítjuk és előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 °C, légkeveréses sütőben 180 °C) 18-20 perc alatt megsütjük.

A visszamaradt vörösbort a porcukorral simára keverjük, majd egyenletesen a kihűlt süteményre kenjük.

Durvára vágott dióval meg a reszelt csokoládéval megszórjuk. Ha a máz a tetején megdermedt, háromszög alakúra szeleteljük.

Valamikor, amikor egyetlen karácsonyi vásár volt a városban – talán az egész országban – a Vörösmarty tér egy fogalom volt. (Aki akkor egy kicsit adott magára, az azért a Bécsi út legvégén álmodozott egyet ilyenkor. Legalábbis azért, hogy legyen mivel hencegni, meg legyen a kredencben legalább egy Wiener Adventsmarkt feliratú bögre.)

Egyszer régen, szóval vagy húsz éve legalább, elvittem a keresztfiamat a Vörösmarty térre, A NAGYBETŰS karácsonyi vásárra. Fölültünk a kisföldalattira (akkor még nem egyes metróként tisztelték), és fölsétáltunk a lépcsőn, egyenesen a vásár kellős közepébe. Az tényleg élmény volt: hideg is volt, hó is volt, a vásár a városban ritka alkalom volt… elbűvölték Andrist is a fények, a forgatag, a finom illatok. Születésnap, András nap meg karácsony, választott egy kaleidoszkópot, ittunk egy forró teát, ma is meleg szívvel gondolunk rá vissza.

Ha nem elég a vásáros város, Bécsbe kell menni ma is, bár a menők idén Pozsonyt támadják, mert úton-útfélen most oda invitál a rádió. Pedig talán most Budapest az egyik leggyönyörűbb város, így decemberben meg még inkább. Megéri egy villamosozás a Duna partján, vagy egy séta az Andrássy úton is. Fények, csillogás és ragyogás, karácsonyt vár minden, hetek óta.

Csak a csoda, a karácsony mágikus gyertyafényes, angyalszárny-suttogós, meghitt és békés varázslata, az lett oda azzal, hogy hetek óta zajlik a karácsony-láz.
Vagy csak ez egy más világ. Lehet, hogy csak nekünk hiányzik az ünnepből a régi, letűnt karácsonyok varázsa? Amit idehaza, ami kis békés világunkban oly féltőn dédelgetünk, hogy maradjon belőle még egy picike, az utánunk jövőknek.

És nem tudom, miért, de mostanában olyan sokszor egy-egy vers ötlik az eszembe egy-egy élethelyzetben, egy történésben – így de kívánkozik egyik kedvencem a Mai svéd gyermekversekből:

Bélyeget gyűjtöttem

Papa hozott egyszer egy kilót.

Azóta nem gyűjtök bélyeget.

(Siv Widerberg: Mai svéd gyermekversek)

 

Vélemény, hozzászólás?