Ajándékot ígértek, majd raboltak

Ajándékot ígértek-raboltak

A debreceni rendőrök elfogták azt a házaspárt, akik két idős asszonyt raboltak ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, akik 2014. augusztus 4-én 9 óra körüli időben Debrecen egyik lakótelepi lakásában egy idős asszonynál megjelentek és ajándékot ígérve bejutottak a lakásba. A nő és a férfi késsel megfenyegették a 77 éves sértettet, valamint értékeinek átadására szólították fel. A rablók miután megtalálták a néni készpénzét és ékszereit, az eltulajdonított értékekkel elmenekültek a helyszínről.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentést követően a nyomozók a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a beszerzett információknak köszönhetően azonosították a támadókat.

A nyomozók a 42 éves férfit és 42 éves feleségét 2014. augusztus 9-én, Debrecenben elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A debreceni lakosok beismerő vallomást tettek.

A terheltek megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2014. május 16-án, Debrecenben a Barna utcán – miután telefonon értesítettek egy idős nénit, hogy ajándékot visznek – megjelentek nála. A 84 éves asszony beengedte őket a lakásba, majd amíg a sértett kérdőívet töltött ki a férfival a konyhában, addig a nő készpénzt, ékszereket lopott el, majd a nénit késsel megfenyegették, az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.

A Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 11-én az őrizetbe vett gyanúsítottaknak elrendelte az előzetes letartóztatását.

       

A terheltekkel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság.

Forrás: www.police.hu


Hasonló cikkek