Angyal mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi duett koncert turné a Felvidéken!

Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte.  Pályájuk azóta csak néhány – igaz, jelentős – felvillanásra találkozott, de 2015 tavaszától együtt dolgoznak az “Angyal mellettem” című új közös előadásukon, 2015 novemberétől országos turnén mutattak be. A koncert nagy részét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak.

Mikor, hol?

VMK Komárom, 2016. november 21. 19-00 h

Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Dunaszerdahely, 2016. november 22. 19-00 h

Érsekújvár / Lovarda, 2016. november 2. 18-00 h

Info: 0948 699 293

Vélemény, hozzászólás?