Aperitif koncerttel indítottak a szimfonikusok Miskolcon

Hangulatos, szabadtéri hangversennyel kezdte meg 2017/2018-as évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Idei műsorukból a Szinva teraszon tartottak egy kis előzetest.

Bérletes és bérleten kívüli koncertek, budapesti és országos fellépések, külföldi turnék jellemzik az új évadot; lesznek ősbemutatók, érkeznek neves vendégkarmesterek és fiatal tehetségek. Színes, változatos programokat ígér a kínálat, ami kellően vonzó a közönség számára, ugyanis a hangversenybérletek iránt nőtt az érdeklődés tavaly óta. Szászné Pónuzs Krisztina igazgatónő elmondása szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek szívesen váltanak jegyet egy-egy hangversenyre is a bérletes előadásokon túl.

Aperitif koncert (PTV Fotó: Vona Ildikó)

Megújult közegben kezdődtek a zenekari próbák, hiszen sikerült nyáron felújítani a próbatermet, kifesteni az épületet, azon kívül hangszereket is vásároltak. Az évad során a miskolci fellépések mellett koncerteznek Budapesten az Erkel Színházban, a Művészetek Palotájában és az Olasz Intézetben. Februárban Franciaországba utaznak, ahol a Champs-Élysées Színházban adnak koncertet, illetve most folynak a tárgyalások az őszi athéni turnéról.

Múlt csütörtökön a Szinva teraszra várták rajongóikat, ahol egy Aperitif koncert keretében nyújtottak ízelítőt idei évaduk kínálatából. Rengeteg embert vonzott ez a beharangozó hangverseny, ami azért is volt különleges, mert a műsorszámok között Sziklavári Károly zenetörténész tartott rövid ismertetőt az elhangzó darabokról, azok szerzőjéről, és sok érdekes sztorival tette még izgalmasabbá a rendezvényt.

– Ez már a harmadik év, amióta én ezeket csinálom – mesélte Gál Tamás karmester, a zenekar művészeti vezetője. A mottója „aperitif”, ami azt jelenti, hogy valamit megelőz. Itt a következő szezonunkat. Olyan műsorszámokat válogattunk össze, ami szabadtérre alkalmas, nem túl hosszú és populáris darab. Szabadtéren mindig nehezebb játszani, most is be van mikrofonozva a Szinva terasz. Délután 3 órától már nagy izgalomban voltunk, vajon lesz-e eső, szél… folyamatosan figyeltük a híreket. Ilyenkor, egy szabadtéren az a fajta „lemezt készítünk” balansz és arányok nem élnek. Illetve élnek, de elsősorban ott, ahol fedél van. Most nincs. Itt hangulatot kell teremteni, jól játszani, és azon keresztül megérinteni a közönséget.

Gál Tamás vezényli a miskolci zenekart (PTV Fotó: Vona Ildikó)

– A Szinva terasz esetében az egész hely kialakítása olyan, hogy stadionszerűen ül a közönség. Nem szabad túl hosszú koncertet csinálni, nem játszhatunk nagyon „méretes” műveket, mert nem mindenki tud ülni. Hosszú Mahler szimfónia, vagy Schönberg nem való szabadtérre. Ide slágerszerű, ismert művek kellenek. Ilyen koncertre olyan közönség is eljön, aki egyébként nem tudja megvenni a bérletet, talán a koncertre sem a jegyet. Ez egy ingyenes hangverseny volt, egy ajándék a városnak. 800-an biztosan eljöttek ma is, teljesen megtelt a tér. A most előadott művek nagyobb része hallható lesz az évadunk folyamán, a zenekar honlapján (www.mso.hu) lehet érdeklődni a koncertjeinkről. Egyik következő darab a Holtz: Planéták lesz, David Curtis fogja vezényelni. Nagyon híres és különleges zenemű, mindenkinek tudom ajánlani – mondta Gál Tamás karmester.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek