Augusztus 20-i ünnepségek Borsodban

Idén az időjárás alaposan rányomta bélyegét nemzeti ünnepünkre; míg a megyeszékhelyen sikerült megtartani az összes programot, addig Kazincbarcikán el kellett halasztani a szabadtéri koncerteket és a tűzijátékot.

Miskolcon az ünnepi rendezvények vasárnap délelőtt a Népkertben, az Országzászlónál kezdődtek, ahol felvonták a nemzeti lobogót. Ezt követően a felsőhámori Szent István szobornál tartottak megemlékezést és koszorúzást.

 

Aratókoszorú a miskolci Szent István téren (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

A központi ünnepségnek a belváros adott otthont. Két színpadon voltak kísérő programok, és a hónap harmadik vasárnapján esedékes Termelői napot szintén megtartották. Népi játékok, tönkölykenyér-készítés, népművészeti kirakodóvásár is színesítette a kínálatot. Délután a Langaléta Garabonciások szórakoztatták a közönséget, őket követte a Kalap Jakab Együttes gyermekműsora, a Számadó Táncház, majd az Illés Emlékzenekar koncertje.

A fő esemény a Szent István téren zajlott: 18 órakor ünnepi menet hozta ide az aratókoszorút a Városházától. A Himnusz eléneklése után Kriza Ákos polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondott beszédet. A történelmi egyházak képviselői megszentelték az új kenyeret, amit aztán Miskolc polgármestere vágott fel. A jelenlévők természetesen azonnal meg is kóstolhatták az idei első sütést.

Sztárfellépők szórakoztatták estig a nagyszínpad előtt összegyűlt közönséget: Király Viktor és zenekara, később Péterfy Bori & Love Band adott egy-egy órás koncertet. Idén ismét tűzijáték zárta a programot, ami számos új látványelemmel kápráztatta el a miskolci nézőket.

 

Megérkezett az új kenyér (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

Borsod megye más településein szintén igyekeztek színes műsorral ünnepelni augusztus 20-át. A szokásos ünnepi beszéd, szent mise és kenyérszentelés mellett mindenfelé koncertek, néptáncos produkciók, kirakodó vásár és sokfajta rendezvény várta a kicsiket, nagyokat. Nyékládházán láthatók voltak a koronázási ékszerek mérethű másolatai, Cigándon a Kárpátia együttes játszott, Tiszaújvárosban íjászok és huszárok tartottak bemutatót, Emődön Kováts Kriszta, a Happy Gang és Betty Love lépett fel, Tokajban a Folkfusion Band, Sajószentpéteren a Groovehouse koncertezett. Ózdon Wolf Kati énekelt, valamint bemutatót tartott a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület. Sok településen zárta tűzijáték az ünnepet, Kazincbarcikán pedig a vasárnap elmaradt programokat hétfőn este pótolták.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek