Az AIMS elnökségébe választották Kocsis Árpádot

kocsis_arpad_kicsi

Az athéni maratont felvezető AIMS kongresszuson Kocsis Árpádot beválasztották a Maratoni és Utcai Futóversenyek Nemzetközi Szövetségének (AIMS) elnökségébe. A legnagyobb hazai futóversenyeket szervező Budapest Sportiroda (BSI) életében is jelentős esemény, hogy a SPAR Budapest Maraton® versenyigazgatója négy évre szóló megbízatással bekerült a 110 ország 413 versenyét tömörítő AIMS vezetőségébe.
Ez a szervezet 1982 óta működik, a legklasszikusabb versenyek szervezői hívták életre, elsősorban az egységesítés érdekében (pl. a pályák felmérése, frissítés problematikája). Egy nem is öt, hanem hat kontinenst átívelő tevékenységről van szó, hiszen évente még a Déli-sarkon, az Antarktiszon is rendeznek futóversenyt. Az AIMS-be felvételüket kérők száma továbbra is folyamatosan emelkedik. Magyarország 1987 óta tagja ennek a szervezetnek.

– Mi lyen rendező elvek mellett végzik a munkájukat?

– A szervezet szlogenjével válaszolok, mert ebben minden benne van – mondja Kocsis Árpád. Tudás, tapasztalás és megosztás. Hatalmas a hálónk alá tartozó tömeg, hisz elég csak azt az egyszerű számítást elvégezni, miszerint ha átlagban csak ötezer futó indul a 413 tagversenyünk mindegyikén, akkor az már több mint két millió embert jelent. A cél a futás további népszerűsítése a világban, kiemelten a szegényebb országokban.

– Ön személy szerint milyen területen kapott feladatot?

– A Magyarországon szerzett tapasztalataim alapján (idén a 31. Telekom Vivicittá Városvédő futás és a 31. SPAR Budapest Maraton Fesztivál is rekordszámú nevezőt vonzott, s ezt a mutatót figyelembe véve a tavaszi Vivicitta minden idők legnépesebb hazai sportrendezvénye a maga 30000 feletti nevezési számával) a marketing és szponzoráció területét bízták rám


Hasonló cikkek