Idén augusztusban ismét nagy sikerrel mutatták be a Királydombon Szörényi Levente és Bródy János remekművét. A produkció most országos turnéra indul, az előadások dirigensével, Báthori Lóránttal a Diósgyőri várban beszélgettünk.
Vona Ildikó: Kezdjük az elején: hogyan lettél karmester?
Báthori Lóránt: Nagyon megtetszett a vezénylés. A zenével már gyerekkoromban kapcsolatba kerültem: anyukám zeneiskolában zongorázott, harmonikázott, apukám és nagybátyám pedig könnyűzenészek. Édesapám 9 éves koromban már rock zenekarba ültetett, de érdekes módon nálam a kamaszkori lázadás úgy jelentkezett, hogy komolyzenész lettem. Egy Vatta nevű településen laktunk; Miskolcra akkor költöztünk, amikor felvettek a Zeneművészeti Szakközépiskolába ütőhangszer szakra. Bekerültem a színházba és beleszerettem a zenekari, meg a színházi világba. Az operák akkor kaptak újra lendületet, Kesselyák Gergely itt kezdett el vezényelni és nagyon megtetszett a munkája. Felvételiztem a főiskolára, ahol a hangszerem mellett a fúvós karnagyi szakot is elvégeztem. Sereg János tanár úrnak köszönhetek rengeteget, nála tanultam.
– Az, hogy ütőhangszeres vagy, mennyire segít a karmesteri munkában?
– Sok előnye és sok hátránya van. Nem igazán jellemző, hogy egy ütősből karmester legyen. Medveczky Ádámot tudnám említeni, aki ütőhangszeres eredetileg, de kevesen vagyunk ezzel a párosítással, az tény. Egyébként egy hangszeres zenész számára nagyon nehéz a felvételi a Zeneakadémia karmester szakára, az elméleti tárgyak miatt.
– Hogyan kerültél kapcsolatba az István a király stábjával?
– Mostanában sokat dolgozom az Óbudai Danubia Zenekarral. Velük közösen már több színházi előadásban részt vettem, és ők játszottak az „ILLÉS 50” produkcióban, ahol én vezényeltem. Ennek kapcsán ismerkedtem meg Rosta Mária producerrel, aki elégedett volt a munkámmal és megkért, hogy legyek augusztusban a királydombi István a király dirigense.
– Abban a zenekar végig a színpadon volt, nem zavart?
– Ez Novák Péter rendező ötlete, és nagyon örült, hogy én ebbe belementem. Voltak monitorok elhelyezve a színpadon, így mindenkor láttak az énekesek, de nehéz feladatot jelentett. Novák Péter kapott is sok kritikát. Koncert? Színház? De előre megmondta: ez koncertszínház, mert idő sem volt a színpadi kidolgozásra, ráadásul eléggé szűkre szabott büdzsé alapján kellett létrehozni az előadást. Ritkán szokott ilyen lenni, viszont a kamerák segítettek.
– Volt beleszólásod, a szereplők hogyan énekeljenek?
– Igen, teljesen. Leventéék engedték. Gondolj csak bele: 45 fős zenekart kellett összefognom, akiket gyakorlatilag nem láttam, mellettük még ott voltak az énekesek, plusz a kórus. Nehéz ezt összehozni, de szerintem jól sikerült. A zenei megvalósításban nagy felelősség hárul a karmesterre, így aztán mindenkor elmondhattam a véleményemet.
Zeneileg milyen az István, a király?
– A hangszerelése és az ötletek is nagyon jók. Szörényire régóta jellemző a népi kultúra (ez már az Illésben is megmutatkozott), fiatal korában beindult nála és szerencsésen találkozott a rockzenével. Mondják: az az igazán jó zene, amit ha meghallgat a közönség, már dúdolja. Ha előadták, másnap a zöldséges is fütyüli. Nagyon nehéz összehangolni, hogy rockzene, komolyzene, sláger, a téma érdekes legyen stb. Mindezek tükrében mondhatom az Istvánról, tényleg különleges alkotás.
– Több városban lesz látható a királydombi előadás…
– Országos turnéra indulunk, ami nyolc helyszínen 15 előadást jelent. Annyira nagy az érdeklődés, hogy majdnem minden városban kétszer játsszuk. Miskolcon indul a sorozat október 3-án, és december 12-én van az utolsó előadás. Apróbb változtatások lesznek, mert nyitott térből bekerül a produkció zárt helyre, ahol mások a színpadi viszonyok, amihez igazodni kell. Januárban egyébként lesz még belőle egy Arénás koncert is Budapesten.
– Milyen darabokat vezényelsz még?
– Érdekes módon most ilyen félig komoly, félig könnyűzenei munkáim vannak. Jelenleg óriási az igény erre. Sajnos a komolyzene veszített a közönségéből, nem tudni mikor fog újra fellendülni. Mindenki próbálkozik újdonságokkal, akik minőségi munkát végeztek eddig próbálnak úgy beújítani, hogy a színvonal megmaradjon, de a közönség jöjjön. Sajnos a kereskedelmi tévéken, meg a bulvár újságokon keresztül olyan szintű népbutítás zajlik, amit nagyon nehéz ellensúlyozni. A Metallica kezdte a szimfonikus zenekaros feldolgozást, aztán több rock banda is megcsinálta, hogy kiegészülve szimfonikusokkal, egy új köntösbe burkolva adták elő a dalaikat. Az „ILLÉS 50” is ilyen jellegű, a V-Tech nevű csapattal szintén csináltam már hasonlót, illetve a Generál együttessel készítünk egy ilyen produkciót, ami 20 koncert lesz. Nekem tetszik, mert érdekes munka.
– Az Istvánnal korábban milyen volt a kapcsolatod?
– Az István a királyt gyerekként nem ismertem túlságosan. Igazán csak most ismerkedtem meg vele, annak ellenére, hogy a történelemnek ez a korszaka nagyon érdekel. Kicsit megosztja ugyan a hallgatóságot, mert van aki „Koppányos”, van aki „Istvános”, de senkit nem hagy érintetlenül ez a rockopera.
– Szokták mondani: az István a király indította el a folyamatot, ami a rendszerváltáshoz vezetett…
– Olyan ősi témához nyúltak Leventéék, amit addig még nem dolgoztak fel zenés színpadon. Géza és fia, István idején egy szakrális létforma szűnt meg. A nyugati keresztény vallás köntöse mögé bújva háttérhatalmi erők tettek tönkre minket. Ez a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka, de ebbe a szerzők nem mertek eléggé belemenni. Persze nehéz népszerű darabot írni. Az is nagyon fontos, hogy az emberekhez eljusson valami. Az Árpád, az Atilla szintén Szörényiék rockoperája, azok nagyobb mélységekbe belenyúlnak, nem is lettek olyan népszerűek, mint az István.
– Az István már hungaricumnak számít. Hozott valamilyen változást az életedben?
– Én úgy fogalmaznék: beírtam a nevemet a rock-történelembe. Ha például Brahms-szimfóniát vezényelek, többet kell készülnöm rá, de arról nem beszélnének olyan sokáig és ennyien. Itt közszolgálati televíziós közvetítés volt, országos turnéra indulunk vele, augusztus 20-ához, az Államalapítás ünnepéhez kötődően adtuk elő a Királydombon rekordszámú nézőközönség, koncertenként 10.000 ember előtt.
– Vajon mi a vonzereje ennek a darabnak?
– Több részből tevődik össze: Szörényi Levente zenéje remek, a hangszerelés is nagyszerű, Bródy János szövegei ütősek, nagyon jól el van találva a szövegkönyv. A történelmi mondanivaló megérinti az embereket. Szerintem a magyar ember lelkében még mindig benne van az a fájdalom, ami itt bő 1000 éve történt. Ez egy mély seb, nem ott van ez az ország, ahol lehetne. Az István feszeget egy olyan témát, ahol előjön az ősi múlt. Szörényi Levente azt nyilatkozta: „Zenében legyőzi Koppány Istvánt”. Ők belecsempészték, amit gondoltak. Behoztak egy István a királyt a szocialista időkbe, és az is csoda, hogy az elvtársak egyáltalán engedték bemutatni. Hiszen az egész egy hatalmas lázadás – gondolhatnánk-, csak nagyon diplomatikusan van megcsinálva. Óvatosan érintve, de benne van a darabban: István a valódi negatív hős, aki céljai elérésének érdekében behívja ellenségünket és “legyőzeti saját népét”.
– Ezt hogy érted?
– Koppány szellemisége, az ősi szellemiség kinyilatkoztatása: „Nem kell olyan isten, aki csak szenvedést ígér”. Torda, a táltos jósol: „Dózsa lesz György királyunk, Rákóczi világot hódít, Kossuthtal valóra válik a Dunamenti Köztársaság”. Ha István akkor nem nyugatra néz, hanem keletre és a kunokkal, besenyőkkel fog össze, egészen másképp alakul a magyarok sorsa. A Deák Bill Gyula által megformált táltos hitelessége kedvező hatással volt a produkcióra. Jó ötletnek tartom az eredeti énekesek felkérését a mostani előadáshoz.
– A szolidabb Koppányhoz mit szólsz?
– Nekem túl szolid. De ezt meg is mondtam a próbák alatt. Remek énekes Feke Pál, nagyszerű hangja van, de Koppány nem neki való karakter, ő Istvánnak volt kiváló. Nehéz megtalálni azt az őserőt, ami Vikidál Gyulában megvolt.
– Jól látom? Aki ma Magyarországon rockoperát, musicalt akar írni, szembetalálja magát ezzel a művel. Valamiféle mérce lett az István a király…
– Valóban így van. Szörényiék megírták az István a királyt és nagyon jó dolog, hogy ilyen magasra tették a lécet annak idején. Nekünk, magyaroknak ez a színvonal és tessék írni hozzá hasonlót! Az új rockoperákat, musicaleket mindig is ehhez fogják mérni. Zeneszerzőnek, szövegírónak egyaránt magas a mérce.
(A nyitókép illusztráció – Fotó: MTI/ Krizsán Csaba)
