Az EMNP szerint a román kormány ellehetetleníti gazdaságilag Erdélyt

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a román kormány ellehetetleníti gazdaságilag és infrastrukturálisan Erdélyt

– jelentette ki Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke szerdán.

A párt közleménye szerint egy nagyváradi sajtótájékoztatón Szilágyi elmondta: a héten beiktatott új román kormány nem lesz hosszabb életű, mint amilyen az előző kettő volt. Szerinte az új kabinetben régi arcok vannak, a miniszterelnök személye ugyan változott, de a kormány tényleges vezetője ugyancsak Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Szilágyi Zsolt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) újra biankó csekket adott a kormánynak azzal, hogy  “feltételek nélkül” támogatta a beiktatását. Szilágyi Zsolt szerint feltételekhez kellett volna kötni a kabinet támogatását.

Zatykó Gyula, az EMNP országos alelnöke szerint a kormányprogram legnagyobb vesztese Erdély, miközben épp ez a régió az ország gazdasági motorja.

“A Bors és Brassó közötti észak-erdélyi autópályának nyoma sincs, ami súlyosan veszélyezteti az erdélyi befektetések sikerét. Jól látható, hogy a jelentősebb erdélyi városokat ki akarják hagyni az autópályák hálózatából”

– mondta Zatykó Gyula, aki szerint elmondható, hogy az új kormány is magára hagyta Erdélyt.


Hasonló cikkek