Az ország egyik legnagyobb várjátékát rendezik meg Diósgyőrben

Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékát rendezik meg a hétvégén Diósgyőr várában, a 18. századbeli középkori forgatagon valósághű viadalok, fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált erődítmény udvartartása várja a látogatókat

– közölték a szervezők az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint július 29-én és 30-án tartják a várban és a mellette lévő lovagi tornák terén az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező történelmi játékát, a középkori forgatagot. Az időutazásra hívó rendezvényre egész napos szórakozást kínáló programmal készülnek a szervezők.
A történelmi hűség igényével 2014-ben rekonstruált és azóta is ebben a szemléletben bővülő vár autentikus környezetet kínál ahhoz, hogy a látogatók betekintést nyerjenek egy középkori vár mindennapjaiba.
A forgatagon mutatványosok, lovagok, apródok, táncosok, mesteremberek, udvari bolondok, pékmesterek foglalják el évszázadokkal korábbi helyeiket, és természetesen a trón sem marad üresen, tiszteletét teszi a királyi pár is.
A középkori világ megidézését látványos történelmi elődadások, lovagi tornák és fegyveres bemutatók teszik teljessé.
A rendezvényen neves, korhű kosztümökben felvonuló hagyományőrző csapatok vonulnak fel, így a visegrádi Szent György Lovagrend, a Vermes törzs, a kaposvári Fekete Sereg Lovagrend és a diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend.
A valósághű viadalokra vágyó látogatóknak a Buhurt Arénát érdemes felkeresniük, ahol páncélos lovagok küzdelmét izgulhatják végig. A lovagi tornák terén és a vár környékén zajló csatározások – melyeken az ágyuk és a fegyverek sem maradnak némák – éjszakába nyúlóan is folytatódnak, a program csúcspontját éjszakai csatajelenet adja majd.


Hasonló cikkek