Bebe a Magyar Afrika Társaság új jószolgálati nagykövete

Az énekes arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét jószolgálati nagykövetként, hogy nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a segítség.

Abebe Dániel, vagy ahogy mindenki ismeri, Bebe, 15 évig volt a Back II Black zenekar frontembere. Most szólóban és régi-új zenekarával, a Bebe and the Change nevű formációval is láthatja, hallhatja őt fellépni a közönség. Sőt, már jószolgálati nagykövetként is dolgozik.

Bebét hétvégén a fennállásának 10 éves születésnapját ünneplő Magyar Afrika Társaság, Közép-Európa legnagyobb nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó nonprofit ernyőszervezetének elnöke, Balogh Sándor kérte fel, hogy Szijjártó Sarolta mellett jószolgálati nagyköveti feladatokat lásson el.

“Nem pusztán itthon vannak nehézségek, hanem világszerte sok helyen elkél a támogatás. Számomra Afrika és Etiópia nagyon fontos, hiszen a másik felem oda húz, így nekem egyértelmű volt, hogy ha tudok segíteni, akkor segítek is. Megtisztelő számomra, hogy az elmúlt évek munkájának gyümölcseként jószolgálati nagykövetté avattak. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezután is felhívjam Afrika problémáira az emberek figyelmét és személyesen is részt vegyek a jótékonysági akciókban” – mondta Bebe, aki elkötelezett a Magyar Afrika Társaság törekvéseinek segítésében.

Az énekes fontos feladatának tartja, hogy megváltoztassa az emberekben azt a képet, amely azt mondja, hogy Afrika egy háborúkkal, betegségekkel, szegénységgel terhelt kontinens, valamint részt vesz a szervezet kampányaiban is.


Hasonló cikkek