A magyar labdarúgó-válogatott középpályásával, a DVTK csapatkapitányával Diósgyőrben beszélgettem, a Budapest Honvéddal történő találkozó előtt.
Vona Ildikó: Most olvastam a hírt: egyik kedves szurkolótok a munkahelyén balesetet szenvedett, nehéz élethelyzetbe került és anyagi segítséget kapott a DVTK-tól. Ricsi támogatásának ötlete tőled ered?
Elek Ákos: A klub is gondolt erre, meg én is. Egy rugóra járt az agyunk. Azt, hogy dobjunk össze pénzt- mármint a csapat-, én találtam ki. Váltottam már vele előtte pár levelet a Facebookon, győztes meccsek után mindig gratulált, lelkes Diósgyőr-szurkoló. Nekem az arca is megvolt, a mérkőzéseken ott szokott lenni az Ultra szektornál, aztán vele is szoktunk pacsizni. Hallottam a baleset hírét, csak nem tudtam, hogy vele történt. Később láttam meg az interneten a fényképét, aztán rögtön arra gondoltam: szeretnék segíteni. Nem először fogott össze a csapat és segített, de nem is utoljára. Ez természetes dolog.
– Olyan típus vagy, aki ha kérik a segítségét, könnyen mellé áll egy ügynek?
– Nyilván attól függ, milyen ügyről van szó és ki kéri, de alapvetően igen. Itt most az volt a lényeg, Ricsi érezze: vele vagyunk. Ő is kitartott évekig a klub mellett, és szerintem sikerült egy jó napot szereznünk neki.
– Felröppentek hírek arról, hogy elmész más csapathoz. Mi a helyzet jelenleg?
– Nem nagyon tudok mit mondani; egyelőre tapogatózások vannak, ajánlatom még nincsen külföldről. Egy hónap van hátra az átigazolási szezonból, még bármi lehetséges.
– Külföldre mennél? Itt csapatkapitány vagy. Miért akarsz elmenni? A pénz miatt?
– Vannak a magyar bajnokságtól erősebb bajnokságok, nagyobb kihívások is. 28 éves vagyok, talán most lehet egy komolyabb bajnokságba átigazolni. De majd meglátjuk, hogy ebből mi fog összejönni.
– Nemrég voltam Ózdon, és a helyiek mondták: „Elek Ákos is ózdi születésű”…
– Igen, Ózdon születtem, de igazából bánrévei vagyok. Ott nőttem fel, a szüleim a mai napig ott élnek. Én most Kazincbarcikán lakom, ahol 10 éven keresztül játszottam, az ifi csapattól kezdve egészen a felnőttig.
– Jártál már külföldön – török, kínai csapatoknál-, arról mesélj picit! Milyen idegenlégiósnak lenni?
– A török „alkalmat” nem élveztem annyira. Valójában az okozta a problémát, hogy kevés játéklehetőséget kaptam. Maga a futball jó volt. Törökországban fél évet töltöttem, Kínában pedig egy évet.
– Más az a labdarúgás valamiben?
– Más. A török is, meg a kínai is. Mindkét helyen magasabb színvonalú volt a bajnokság az NB I-nél.
– Egy évig Kínában? Ragadt rád valami a nyelvből?
– Nem igazán. Nyilván köszönés, meg ilyenek, „Ni Hao”, de most már semmire sem emlékszem. Nehéz nyelv nagyon.
– Jól érezted magad? A kínaiak eléggé vendégszerető emberek…
– Azok. A város, ahol éltem nem valami szuper, viszont szakmailag rendkívül hasznos volt az az időszak. Még lett volna szerződésem 1 évig, de a legfőbb ok, ami miatt visszajöttem, az Európa-bajnokság.
– És mit adott a franciaországi Európa-bajnokság?
– Nagy élmény volt. Benne lenni a magyar válogatottban mindig különleges dolog, meg különleges érzés. Boldog voltam. Kettő meccset játszottam, mert előzőleg, az utolsó bajnoki mérkőzésen elég komolyan megsérültem, és gyakorlatilag épphogy felépültem, de jól sikerült a szereplés. Örülök neki.
– Ezek szerint elégedett vagy?
– Egy ilyen sérülés után igen, meg a csapat teljesítményével is. Abszolút jól sikerült az EB.
– Mindig 25-ös mezben játszol, odakint viszont más számod volt…
– A válogatottban más, ott általában 6-osban szoktam játszani. A klubban meg 25-ösben. Még annak idején, amikor 16 évesen felkerültem Kazincbarcikára az első csapathoz, ez maradt nekem, és akkor úgy döntöttem, legyen ez.
– Tudod, mit nem értek? A múlt szombati Ferencváros-DVTK meccsen voltak olyan Fradi-játékosok, akikkel együtt dolgoztál az Eb-n. Ismered a játékstílusukat, kialakult már némi képed róluk. A tapasztalat nem adott semmiféle támpontot, segítséget a mostani mérkőzéshez? Hogyan sikerülhetett be ez a 6-2-es vereség? Bödére például határozottan emlékszem, hogy benne volt a válogatottban…
– Nem csak Böde. Gera is, Dibusz is…
– Akkor meg végképp nem értem!
– Ismerjük egymást, de ennyi.
– Utólag hogyan értékeled a Fradi elleni találkozót?
– Ez egy rosszul sikerült meccs volt, aminek azért több oka van, miért sikerült ennyire rosszul. A bajnoki rajtunk viszont jól indult, hiszen három rangadót játszottunk, abból kettőt megnyertünk. Igazából nem foglalkozunk a Fradi-meccsel, csak azzal, hogy most hétvégén nyerjünk.
– De volt annak valami tanulsága?
– Persze. Tanulsága mindig van, le is vontuk. A hibákból is lehet építkezni.
– Ha vereséget szenved a csapatod, hogyan rendezed le magadban?
– Szerintem én már másképp, mint egy fiatalabb játékos. Én már rutinosabb vagyok, játszottam közel 300 meccset. Tulajdonképpen majdhogynem úgy élem meg a vereséget is, mint a győzelmet. Lefújják a meccset, onnantól kezdve jön a következő feladat.
– Kimentél utána még a pályára, a drukkerekkel kezet fogtál…
– Persze, de mondom: onnantól kezdve már jön a következő feladat. Nem lihegem túl a nagyarányú vereséget sem, meg a nagyarányú győzelmet sem, hanem igyekszem egy arany középutat találni. Mostanában sikerül is. Hétfőtől mindig egy új hét kezdődik, gyakorlatilag „mindegy”, mi volt a hétvégén. Természetesen nem mindegy, de úgy kell hétfőn hozzáállni a munkához, hogy jönnek az új feladatok.
– Gondolom, most már a Honvédra koncentráltok. Arra hogyan készültök?
– Nyilván úgy, hogy nyerünk.
– Van rá esély?
– Persze. Esély mindenki ellen van. Szerintem egy hozzánk hasonló csapat. Most ott vagyunk a dobogón, és jó lenne minél tovább megtartani ezt a helyet.
– Ha veszítetek, lecsúsztok onnan?
– Valószínűleg, akkor megelőznek bennünket. Vannak azért mögöttünk csapatok. A Fradi kiemelkedik a mezőnyből, szerintem ebben a szezonban is ki fog, és megint megnyerik a bajnokságot. A Fradi kivételével viszont túl nagy különbséget nem érzek a csapatokon.
– Egy korábbi interjúban mondtad, hogy szeretnéd emelni az itteni nézőszámot. Mi újság ezen a téren?
– Diósgyőrben a nézőszám kérdése borzasztóan egyszerű dolog: ha van jó csapat, és a csapat jól játszik, akkor lesz néző. Alapvetően magyar szinten mindig jónak számít a 3000 fő, de Diósgyőrre éveken, évtizedekben keresztül az volt jellemző, ha valaki meghallotta a DVTK nevét, rögtön eszébe jutott, milyen jó szurkolótábor van itt, és mennyire sokan járnak a mérkőzésekre. Ha a csapat sikeres, akkor egyre többen látni akarják. Két rossz évünk volt- az elmúlt kettő-, de csak nyernünk kellett a Videotonnál idegenben, és már rögtön 6000 ember jött el a második meccsünkre, az Újpest ellenire. Diósgyőrben a nézőszám a csapaton múlik. Ha jól játszik és van eredmény, akkor néző is lesz.
