Beszélgetés a Clap4What zenekarral

Kimeríthetetlen a zenei tehetségek tárháza Szombathelyen. A közelmúltban újabb trónkövetelő zenekar tűnt fel, a Clap4What névre hallgató, helyi fiatalokból szerveződött együttes. A szokásos pénteki próbájuk után az együttes tagjaival (Németh András – gitár, Pomper Dorina – ének, Tápai Árpád – basszusgitár, Czetter Gábor – dob) beszélgettünk a zenéjükről, az eddig elért sikereikről. Mindig izgalmas a mai fiatalokat hallgatni arról, hogy mi inspirálja őket, milyen stílusú zenék vannak rájuk hatással, mennyi szorgalommal és kitartással bírnak, hogy elérjék céljaikat.

11781792_810719815715446_1556812647794385580_n
(b-j) Németh András, Pomper Dorina, Tápai Árpád, Czetter Gábor

–  Meséljetek kicsit magatokról, a zenekarról. Mikor alakultatok?

–  Andris: 2010-ben már együtt zenéltünk Tápival, a basszusgitárosunkkal egy iskolai zenekarban, majd 2 év múlva csatlakozott hozzánk a mostani dobosunk, Czetti. Közben pedig megismertem Dorinát, akivel sokat dolgoztunk együtt különböző zenei projekteken. Végül 2015 nyarán alakultunk meg a mostani felállással.

–  Milyen stílusú zenét játszotok általában?

–  Ezt főleg úgy szoktuk meghatározni, hogy egyfajta húzós pop-rock elektronikus elemekkel. Feldolgozásokat is szeretünk játszani, főleg a mai populárisabb zenéket áthangszerelve. A korábbi idők zenéit is kedveljük, erre példa a Seven Nation Army x Sweet Dreams mashup-unk, aminek akusztikus verziója a rádióban is hallható.

–  Milyen előadók, zenék inspirálnak titeket? Mi az, amit szerettek hallgatni?

–  Dorina: Én főleg a női énekeseket szeretem, például Beyoncé, Shakira, Rihanna, Adele, de emellett sok mindent szeretek még más műfajokon belül is.

–  Tápi: Igazából a jó hangzás az, ami megfogja az embert. Én nagyon szeretem a Red Hot Chilli Pepperst, ahol a basszusgitár azért nagyon ott van.

–  Andris: Én régebben a kemény rockot és a metálosabb dolgokat szerettem, majd a punk-rock állt hozzám közel, például a Green Day albumai. Mostanában pedig egyre jobban tetszik ez a populárisabb vonal is.

–  Ki írja a dalszöveget, a zenét?

–  András: Én már régebb óta írok dalokat, úgyhogy próbára viszem a szöveget, amihez van egy kezdetlegesebb dallam és gitár, majd ennek az énekdallamát Dorina kicsit megszépíti. Tápi hozza a basszust, Czetti pedig a dobot. Mivel elektronikus elemeket is használunk, adott esetben készülhet a dalhoz egy háttérsáv, általában ezt közösen szoktuk megcsinálni.

–  Milyen sikereket értelek el eddig? Hol voltak fellépéseitek?

–  Az első koncertünk a Pistons Pubban volt, ahol teltház volt, majd Zsirán léptünk fel a Sipőcz Rock Band előtt, ami szintén hatalmas élmény volt. A harmadik fellépés a Bohém Kávézóban volt, ez volt az első önálló és akusztikus koncertünk, ami azért elég új volt nekünk, de imádtuk. Azóta pedig már a Végállomás Klubban is volt egy fellépésünk.

 11947601_825326704254757_7974945651909474054_n

–  Honnan jött az név? Mit jelent pontosan a „Clap4What”?

–  Rengeteg furábbnál furább név volt, ami szóba jött, de ezeket hamar elvetettük. Igazából úgy indult, hogy Czetti triggert is használ a hangzás kiteljesítéséhez, ami körülbelül azt jelenti, hogy vannak bizonyos dob részek, amiket ha megüt, akkor arra számítógépről bármilyen hangot rá tud állítani. Nekünk pedig ez a taps (clap) effekt volt az egyik kedvencünk. Aztán szerettük volna, hogy benne legyen, hogy négyen vagyunk, de valami hiányzott még a végéről. Itt szintén sokat agyaltunk, végül Czetti mondta ki azt, hogy Clap4What, mert oké, hogy megvan, hogy clap4, de clap for what? Így ezt a nevet tartottuk meg végül.

–  Mik a terveitek a jövőre vonatkozóan?

–  Szeretnénk megmutatni magunkat, és mindazt, amit képviselünk szélesebb körben, Szombathelyen kívül is. Nagy örömünkre idén elindulhatunk az első önálló turnénkon, így ha minden jól megy, jó pár várost érinteni fogunk, valamint a környékbeli kisebb fesztiválokon is szeretnénk fellépni. Február 13-án pedig a Kelemen Kabátban előtt fogunk koncertezni, a Végállomás Klubban. Emellett írjuk az új saját dalokat, szeretnénk majd kihozni őket valamilyen album formájában, egyes dalokhoz pedig klipet készíteni.

–  Sikeres fellépést  a Végállomás Klubban!  


Hasonló cikkek