Brexit – Brit belügyi államtitkár: olyan könnyű lesz a letelepedett státus megszerzése, mint a jogosítvány meghosszabbítása

A brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, a brit EU-tagság megszűnése után ugyanolyan könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként, “mintha csak a jogosítványukat akarnák meghosszabbítani”.

    Brandon Lewis a londoni alsóház belügyi bizottságának kedd esti meghallgatásán kijelentette: a belügyminisztérium arra számít, hogy a következő két és fél évben 3,5 millió külföldi EU-állampolgár kérelmezi a nagy-britanniai letelepedett státust, és a tárca 1200 új alkalmazottat toboroz a folyamodványok feldolgozására.
A belügyi államtitkár szerint az ehhez szükséges információtechnológiai rendszerek már a következő év első felére kiépülnek, és a folyamodványokat várhatóan 2018 második felétől lehet majd beadni.
Brandon Lewis szerint a folyamodványokat két hét alatt sikerül majd elbírálni.

Hozzátette: reményei szerint az új eljárási rendszert ugyanolyan egyszerűen lehet majd használni, mint a vezetői engedélyek kiállításával és a járművek nyilvántartásával foglalkozó országos hivatal – Driver and Vehicle Licencing Agency, DVLA – jogosítványmeghosszabbító rendszerét.

      Nagy-Britanniában a brit és a más EU-országokban kiállított nem hivatásos járművezetői jogosítványokat a DVLA online rendszerének használatával, fotó és a személyi adatok feltöltésével lehet megújítani, 70 éves kor alatt orvosi vizsgálat nélkül. Az új jogosítványt a hatóság rendszerint egy héten belül kiküldi a kérelmezőnek.

     Nemrégiben Theresa May miniszterelnök is arról biztosította a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat, hogy a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.

May néhány hete nyílt levélben fordult a Nagy-Britanniába áttelepült külföldi EU-polgárokhoz, megígérve nekik, hogy a brit kormány “áramvonalas”, digitális eljárási procedúrát dolgoz ki számukra a letelepedett státus megszerzéséhez, és e fejlesztési munka minden mozzanatába őket is szervezetten bevonja.

   A Brexit-folyamatot brit részről irányító minisztérium (DExEU) e hónap elején azt jelentette be, hogy a külföldi EU-állampolgároknak a Brexit időpontja után is még két évük lesz a tartós letelepedésre szóló engedély kérelmezésére, és “minimális mennyiségű” dokumentációt kell majd benyújtaniuk jogosultságuk bizonyítására.

A DExEU javaslatcsomagja szerint a letelepedett státus kérelmezése nem kerül majd többe a brit útlevelek kiállításáért felszámolt illetéknél. A brit útlevélért jelenleg 72,50 fontot (26 ezer forintot) kell fizetni.

A brit kormány június végén ismertetett tervezete szerint azok a külföldi EU-állampolgárok, akik egy később meghatározandó határnapig legalább öt éve folyamatosan Nagy-Britanniában élnek, letelepedett státust kérhetnek, és ha ezt megkapják, a Brexit után is ugyanolyan jogosultságok illetik majd meg őket az egészségügyi ellátásában, az oktatásban, a szociális juttatásokban és a nyugellátásban, mint a brit állampolgárokat.


Hasonló cikkek