Csodálatos Mercedes oldtimerek Borsodban

Tízedik alkalommal került megrendezésre a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, ami a Mercedes tulajdonosok kétévenkénti látványos felvonulása.

 

Mercedes modellek a Szent István téren 

 

Az autós konvoj múlt pénteken indult Fótról és a Mátra, Bükk településeinek érintésével szombaton este érkezett Egerbe.

 

AMG modell pirosban 

 

A 30 évnél idősebb, veterán autócsodákat bemutató esemény középpontjában idén a sportos AMG modellek álltak, mivel most ünneplik 50. születésnapjukat. Megalkotásukkor a dizájn és a teljesítmény egyformán fontos szempont volt a mérnöki folyamat során.

Mintegy 80 gyönyörűséges és kiválóan karbantartott oldtimer nevezett be a jubileumi túrára és teljesítette a 420 kilométeres távot. A résztvevők szombaton érkeztek Borsod megyébe. Egerszalók, Felsőtárkány, Lillafüred, Miskolc, Sajószentpéter, Edelény, Kazincbarcika, Szilvásvárad útvonalon haladva végül Egerben, a Dobó téren került sor a célceremóniára.

 

Generációk találkozása Miskolcon

 

Miskolc két helyszínén időztek picit hosszabban a német autócsodák: a Diósgyőri várnál, majd a Szent István téren. Kiállítás keretében számos Mercedes-Benz oldtimert és youngtimert láthattak az érdeklődők, akiket – az egyik neves jégkrémet készítő cég jóvoltából – még tölcséres fagylalttal is megvendégeltek a szervezők.

 

Nyitott oldtimerek háttérben az Avasi kilátóval 

 

Az 50. AMG évforduló alkalmából rendezett Csillagtúrán persze nem csak az AMG modelleket, hanem magát az automobil megalkotóját és feltalálását is ünnepeltük. A regisztrációból befolyt összeg egy részét pedig a Mercedes-Benz cég felajánlotta a Budapesti Korai Fejlesztő Központ javára.

 

Szöveg és fotók: Vona Ildikó


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek