Diákvállalkozások szövetsége: a Czeglédy-ügyben ezer diák várja a bérét május óta

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉsz) elnöke szerint az úgynevezett Czeglédy-ügy károsultjaként körülbelül ezer diák várja a bérét május óta.

    Fiák István az M1 aktuális csatornán kedd este azt mondta, körülbelül 80-100 millió forint elég lenne erre,

“de sokkal könnyebb lenne, ha Gyurcsány Ferenc arra adna kölcsön Czeglédy Csabának”,

hogy kifizesse a diákokat.

Közölte: csak a Czeglédy Csaba által vezetett Humán Operátor Zrt. alatt működtetett iskolaszövetkezeteket érinti az ügy, ez most 10-12, az évek során összesen 16 szervezetet jelent.

Felidézte: azért fordultak a kormányhoz, mert a jogi eljárások nagyon hosszúak, a fiatalok nem tudják kivárni a több éves procedúrát, és “láthatóan nem lesz fedezet”, hiszen 3 milliárd a tartozás a hírek szerint. Elkeseredésükben fordultak a miniszterelnökhöz és az országgyűléshez, hogy a költségvetés általános tartalékai terhére segítsen az ország – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a ledolgozott órák számát csak a jelenléti ívekkel tudják igazolni, mert egy iskolaszövetkezetnél és a Humán Operátornál “eltűntek a papírok”, nem adtak mindenkinek szerződést.

Fiák István kitért arra is, hogy Czeglédy Csaba egyik ügyvédje hétfő este sms-üzenetben megkereste az ügy egyik diák szószólóját azzal, hogy a politikust “nagyon bántja” az ügy, és szívesen felvásárolná az ő, valamint a másik szószóló követelését. A fiatal nyilvánosságra hozta ezt az üzenetet és azt írta, ha ennyire bántja Czeglédy Csabát a dolog, fizesse ki az összes károsultat.

Az úgynevezett Czeglédy-ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyészség. Czeglédy Csaba jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A gyanú szerint az általa vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között magyarországi multinacionális cégeknek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.


Hasonló cikkek