Egyiptom lehet a következő tranzitország

Új migrációs útvonal kialakulásától tartanak az Európai Unióban – írta csütörtökön a Die Welt. A német lap szerint Brüsszelben nagy az aggodalom amiatt, hogy Egyiptom az EU felé igyekvő menekültek egyik legnagyobb tranzitországává válhat. “Konkrét jelek mutatják, hogy erősödik a migráció Egyiptom felől” – mondta az újságnak egy név nélkül nyilatkozó vezető uniós diplomata.

Az átrendeződés miatt több tagország – köztük Olaszország és Franciaország – sürgeti, hogy terjesszék ki Egyiptom és Kréta felé az EU Sophia elnevezésű tengeri küldetésének műveleti területét. A tervet azonban a múlt héten a tagállamok brüsszeli nagyköveteiből álló Politikai és Biztonsági Bizottság (PBB) értekezletén Görögország vétója miatt elvetették, így az ügy nem kerülhetett a külügyminiszterek hétfői tanácskozásának napirendjére.

Az athéni kormány azért vétózta meg a líbiai embercsempészet felszámolására szolgáló Sophia misszió műveleti területének kiterjesztését célzó kezdeményezést, mert úgy véli, hogy az uniós hajók megjelenése révén valóban áthelyeződhet Egyiptomra a menekültek áramlásának súlypontja, és ennek következtében Krétán ki kellene alakítani egy nagy menekülttábort, ami visszavetheti a turizmust és ronthatja a közhangulatot a szigeten.

Az sem egészen biztos, hogy az EU-nak van-e elég kapacitása arra, hogy az egyiptomi vizekre és akár a helyi kikötőkre is kiterjessze az embercsempész hálózatok elleni küzdelmet.


Hasonló cikkek