Egyre népszerűbb a Régiségvásár

 

Rengeteg érdeklődőt vonzott Miskolcra a – minden hónap első vasárnapján megrendezésre kerülő – régiségek vására. Múlt hétvégén újra elfoglalták a Széchenyi utcát a portékáikat kínálók, és mivel az időjárás kedvezett, a keresztutcák is megteltek árusokkal.

Bár január hónapot írunk, ennek ellenére kellemes, tavaszi napsütésben sétálgathattak a nézelődők. Bőséges volt a kínálat porcelán-, üveg-, fémtárgyakból, szép számmal akadtak festmények, könyvek, asztali és faliórák, régi vasalók, dísztárgyak, bútorok.

Akik valami egyedit kerestek a vásárban, azok válogathattak a különböző történelmi korokból származó papírpénzek és érmék között, de itt volt Magyarország egyik legnagyobb öntöttvaskályha-gyűjtője is – akinek gyűjteményéből nemrég a keszthelyi Festetics-kastélyban rendeztek kiállítást –, ő szintén hozott magával néhány különleges darabot, amit meg lehetett vásárolni.

Hónapról hónapra terebélyesedik a Régiségvásár: már nem csupán antik tárgyak között válogathattak a látogatók, hanem napjaink kereskedői is kínálták saját áruikat. Kapni lehetett termelői mézet, házi sajtot, kézzel készített gyöngysorokat, szőtteseket, hímzett ingeket, terítőket. Különleges hangulatot adott a mostani rendezvénynek három fiatalember, akik népdalénekléssel és hangszeres játékkal tették még színesebbé a programot. Legközelebb február első vasárnapján lesz ehhez hasonló esemény Miskolc belvárosában.

(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)

Kapcsolódó cikkek:


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek