Elemző: az ellenzék nem képes mozgósítani választóit

A választókat nem érdekli az a baloldali politizálás, amely ma is csak arról szól, hogy melyik párt hány jelöltet fog indítani a választáson jövő tavasszal

– mondta Farkas Örs politikai elemző szombaton az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

    A szakértő szerint a koordinált jelöltállítás a december 10-i solymári időközi választáson is megbukott, az összefogás ráadásul a kormánypárti szavazókat is mozgósíthatja. Hozzátette: a 2014-eshez “nagyon hasonló színpadi előadás” zajlik most is.
Farkas Örs úgy véli: az LMP felismerhette, hogy az ellenzéki erők versengését az összefogásból kimaradók nyerhetik, ezért – mint mondta – lehet, hogy a párt végül önálló jelölteket indít.
Az elemző szerint egyelőre nem tudni, hogy a Momentum milyen eredményekre számít 2014-ben és hosszú távon.

Hangsúlyozta viszont azt is, hogy a párt támogatottsága vidéken mérhetetlen, ezért jövőre az önálló jelöltindításnál mérlegelniük kell a parlamentbe jutás esélyeit.


Hasonló cikkek