Elköszönt az adventi villamos Miskolcon

Vízkereszt napjával véget ért a karácsonyi ünnepkör, így pénteken tette meg utolsó körét a hat héten át közlekedő adventi villamos, a Tiszai Pályaudvar és Felső-Majláth között.

 

Miskolc adventi villamosa / PTV Fotó: Vona Ildikó
Miskolc adventi villamosa 

 

A 202-es számú, Tátra típusú szerelvényt ötödik éve díszítik fel karácsonyi járatnak. Külsejét egy kilométernyi fényfüzér és 200 méter fénycső világította meg, belül pedig elektromos látványkandalló, piros üléshuzatok, szalagok, fenyőágak biztosították a meghitt hangulatot.

Utazás közben folyamatosan karácsonyi dalok szóltak a hangszórókból, de programokra is sor került. Felszállt a Mikulás és krampusza, akik apró ajándékokat osztogattak a gyerekeknek, és a Miskolci Musical Műhely tagjai is több alkalommal énekeltek az utasoknak. Az adventi villamos most elbúcsúzott, legközelebb 2017. november 26-án találkozhatunk vele újra a síneken.

 

Szöveg és fotók: Vona Ildikó

Nyitókép: Az utasok nagy kedvence volt a kandalló .


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek