…És milyen lesz a bizonyítvány?

Januárban az egyik legidegtépőbb kérdés az iskolások számára, amikor a rokonok, ismerősök lépten-nyomon a fenti kérdéssel állnak eléjük. Hát még akkor, ha az némileg elmarad a várakozástól. Ilyenkor sokan lódítanak, vagy túlfényezik magukat – vagy a csemetéjüket, pláne akkor, ha az érdeklődés munkahelyen vagy a nem túlságosan kedvelt szomszéd néni részéről hangzik el.

Sokan kifejezetten irtóznak ettől a kérdéstől, mert saját kudarcukként élik meg, ha a gyermek az iskolában nem az elvártaknak nem megfelelően teljesít. Ilyenkor előkerül a tanár hibáztatása és „bárcsak több különórára járattam volna a gyereket” gondolatköre is, persze nem utolsó sorban maga a nebuló szorgalmának vagy képességeinek elemzése.

Csakhogy  a túlzott elvárások, a büntetés és a szigor kevés esetben szokott eredményhez vezetni, ha nem társul mellé a gyermek saját elhatározása. Ráadásul szorongást és éppen a tanulást gátló negatív stresszt válhatnak ki. Sőt, akár figyelemzavart, viselkedési problémákat okozhat a jó jegyek miatti aggódás, vagy a túlzott megfelelni vágyás.

A mai gyerekek mentális állapota lényegesen rosszabb, mint akár csak egy évtizede. A jövőbeni sikeresség, az életben való “beválás” talán legfontosabb kérdése az iskolai előmenetel; a jó jegyek. De mi van akkor, ha a gyermekünk másban tehetséges, mint amit az oktatási intézmény rákényszerít?

Ahhoz, hogy valaki jól teljesítsen, önbizalom és lelkesedés kell. A jó közérzetnek azonban feltétele a testi-lelki egészség.  Ez már gyerekkorban meg kell alapozni.  Számos sikeres emberről derült már ki, hogy bizony nem jeleskedtek az iskolában – viszont valahogy mégis utat tört a tehetségük.

Ezért is fontos az, hogy ne csak az osztályzatok számítsanak. Ha a csemete azt (is) csinálhatja, amit szeret, sokkalta kiegyensúlyozottabb és motiváltabb, egyszóval boldogabb lesz.  Lesz hite önmagában, és bízni fog a szüleiben is, mert tudja: támogatják és mellette állnak. Így tanulni is könnyebb és lelkesítőbb lesz a következő félévben.

Tihanyi-Konda Szilvia

 

Kapcsolódó cikkeink:

Közeledik a félévi bizonyítványosztás ideje

Stresszes gyermekek

 

Kép forrása: https://s3.amazonaws.com


Hasonló cikkek