Ettől szépek a legszebbek Tolvai Reni szerint

Az erős kisugárzás és a magabiztos mosoly tarolni tud bárhol a világon, de a test, arc, haj és bőr is számít majd az énekesnőnek a Nemzet Szépe zsűritagjaként.

Tolvai Reni immár másodjára vállalta el, hogy a Nemzet Szépe zsűritagjeként részt vesz az ország legszebbjeinek kiválasztásában.

“Tavaly nagyon jól éreztem magam a zsűriben, megtisztelő, hogy számít a véleményem és őszintén élvezem is a feladatot, ezért vállaltam a felkérést. Az külön öröm, hogy énekelhetek is a döntőn”

– mondta Tolvai Reni, aki arról is mesélt, hogy mit tart majd fontosnak a szépségkirálynő kiválasztásánál.

“Több szempontot kell figyelembe venni, továbbra is úgy gondolom hogy egy erős kisugárzás és egy csodálatos magabiztos mosoly tarolni tud bárhol a világon. Természetesen a lányok testét, arcukat, hajukat, bőrüket is figyelem, és itt nem a sminkről és a hajstylingrol beszélek, hanem a natúr önmagukról, ahogyan megérkeztek. Továbbra is úgy gondolom hogy egy szép lélek az kívül is látszik és sugárzik. Az én szempontjaim alapján soha nem lesz elég, ha a versenyző hölgynek tökéletes teste van és nem szikrázik a tekintete. Egy személyiséget akarok látni, aki sikeres tud lenni a jövőben a modell szakmában, amikor megszólal legyen értelmes, beszeljen szépen és okosan, ne legyen zavarban, ha több ezer ember nézi minden porcikáját”

– tette hozzá az énekesnő.

A versenyt június 17-én tartják meg a gödöllői kastélyban szinte napra pontosan 150 évvel azután, hogy megkoronázták Sissit, az utolsó magyar királynénkat.

Az idei zsűriben Tolvai Reni mellett Szabó Győző színész, Özer Nóra 2016-os Nemzet Szépe, Kanizsai Ágnes a Silka tulajdonosa, Nagy Rudolfné Anett a Talléros Pálinka képviseletében, Kiss Márk divattervező, Adam Koncsek, a Nemzet Szépe hivatalos fotográfusa, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Schmuck Andor, Bujtás Gyula és Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója dönt majd a győztes személyéről. A zsűriben szavazati joggal rendelkezik majd a két műsorvezető, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea is.


Hasonló cikkek