Fejlesztések a Diósgyőri várban és a lillafüredi kisvasútnál

Augusztus elején keltett riadalmat, hogy a LÁÉV egyik kisvonata kisiklott Lillafüreden, az alagútnál. Mostanra biztossá vált: az itteni kisvasút is kap anyagi támogatást fejlesztésre, és tovább folytatódik a Diósgyőri vár rekonstrukciója.

Szerencsésen végződött az a nyári kirándulás, amikor a LÁÉV Mk 48 2021 számú járata „leszaladt” a sínről. Személyi sérülés nem történt, a kisiklott szerelvényt az utasok segítettek visszatolni a vágányra. Ez a baleset újra bebizonyította: elavultak az eszközök, esedékes már egy alapos felújítás. A miskolciak nagy örömmel fogadták a hírt, hogy a helyi erdei vasút is részesedhet a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére szánt tízmilliárd forintos központi támogatásból. A kapott összeget a pályák megújítására, jármű korszerűsítésre, prototípus kialakítására, valamint vonalhosszabbításra lehet felhasználni.

A lillafüredi kisvasút (Fotó: Északerdő Zrt.)

Nemsokára folytatódhat a Diósgyőri vár rekonstrukciója is. Néhány napja jogerős lett az építési engedély, ami lehetővé teszi a második és harmadik ütem végrehajtását. Az építkezés során visszaépítik a dél-nyugati csonka tornyot és a nyugati palotaszárnyat, ezek később magastetős lezárást kapnak. A vár külső részénél szintén jelentős munkálatok történnek majd: helyreállítják a hidakat, a vizes árkot és az azt határoló kontrafalat. A vár környezetének fejlesztése szintén szükségessé vált, fontos feladat például a környező utak rendezése, valamint a forgalom megfelelő irányba terelése, kialakítása.

A Diósgyőri vár jelenleg (PTV Fotó: Vona Ildikó)

Sajtótájékoztatón ismerteti hamarosan a részleteket a helyi önkormányzat, de annyit már most tudni lehet, hogy az ütemezés szerint 2017-ben és 2018-ban 2-2 milliárdot, 2019-ben pedig 1 milliárd 50 millió forintot kap Miskolc a Diósgyőri vár fejlesztésére.

 

 

Vélemény, hozzászólás?