Fokozzák az orosz-egyiptomi haditechnikai együttműködést

 Putyin-sziszi
A haditechnikai együttműködés erősítéséről állapodott meg augusztus 12-én, kedden Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi elnök.
 
„Jelenleg is szállítunk fegyvereket Egyiptomnak, és megállapodtunk az együttműködés fokozásában” – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz elnöki hivatal közleménye szerint. Putyin közölte: Moszkva a vonatkozó memorandum márciusi aláírása óta szállít fegyvereket Egyiptomnak, közelebbi részletekre azonban nem tért ki. Orosz sajtóértesülések szerint Moszkva és Kairó orosz légvédelmi rendszerek szállításáról is tárgyal. 

Röviddel a látogatás után a Vedomosztyi orosz gazdasági napilap arról számolt be, hogy a felek közel állnak egy több mint 3 milliárd dollár értékű fegyverszállítási megállapodás megkötéséhez. Oroszország és Egyiptom élelmiszeripari termékek szállításáról és az energiaipari kapcsolatok szorosabbra fűzéséről is megállapodott. 

A szocsi találkozó elején Abdel-Fattah asz-Szíszi az Oroszországgal való „szilárd együttműködést” szorgalmazta. Szíszi az év eleje óta most másodszor látogat Oroszországba, de ez az első látogatása, amióta május végén Egyiptom államfőjévé választották. Februárban még a hadsereg vezérkari főnökeként látogatott Moszkvába, az orosz védelmi és külügyminiszter tavaly novemberi látogatását viszonozva. 

Egyiptom az ötvenes-hatvanas években, Gamal-Abdel Nasszer elnöksége idején Moszkva legszorosabb arab szövetségese volt. Nasszer utódja, Anvar Szadat azonban szakított Moszkvával, és kiutasította a szovjet katonai szakértőket. A Szíszi vezette Egyiptom a jelek szerint ismét érdeklődés tanúsít az orosz fegyverek iránt.


Hasonló cikkek