Franciául nem csak franciáknak

Március 20. a nemzetközi frankofónia napja. Ebből az alkalomból minden évben az egész világon számtalan kulturális eseményt tartanak.

A budapesti Francia Intézet kéthetes programsorozatához vidéki városok is csatlakoztak, köztük Miskolc. 1988 óta ünnepeljük a frankofónia nemzetközi napját, Miskolcon pedig 2000-től rendezik meg.

A borsodi megyeszékhelyen azóta közel 300 programot szerveztek, melyek célja a francia nyelv és kultúra népszerűsítése. Március 7. és 23. között filmekkel, kiállításokkal, vetélkedőkkel, dalokkal várják az érdeklődőket, de a frankofón konyhaművészet is bemutatkozik, sőt egy Molière színdarabot is megtekinthet a közönség.

Raymond Lardellière, az Alliance Française igazgatója elmondta, a szervezők olyan művészeket hívtak meg, akik más és más műfajban tevékenykednek. A Művészetek Házában tartandó műsorok mellett a város középiskoláiban is Franciaországgal kapcsolatos programokat szerveznek. A frankofónia ünnepe március 23-án zárul Miskolcon.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: A párizsi Eiffel-torony (Fotó: MTI)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek