Gyors, fenséges, majdnem olasz – kétsajtos-cukkinis penne

Rajongok mindenért, aminek köze van a Földközi-tenger vidékéhez, a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik például a mediterrán receptek böngészése. Az egyik ilyen virtuális gasztrotúrám során az érdeklődésem középpontjában a cukkini és a tészta kombinációja állt, mivel éppen három csodaszép, egyenesen Olaszországból érkező cukkini pihent a hűtőszekrényem zöldségesrekeszében, felhasználásra várva, a tésztát meg egyszerűen szeretjük, és kész. Végiglapoztam jó néhány olasz gasztroblogot, valamint receptoldalt, és igazán nem állíthatom, hogy híján lettem volna a recepteknek, ugyanis az olaszok meglepően sokféleképpen képesek elkészíteni egy-egy fogást, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy az adott étel történetesen csupán négy, esetleg öt összetevőből áll. A soknál is több cukkinis tészta recept áttanulmányozása után végül úgy döntöttem, hogy abból főzök, ami itthon van. Lássuk, mi sült… akarom mondani, mi főtt ki belőle!

Kétsajtos-cukkinis penne

Hozzávalók: 

50 dkg zöldséges penne tészta
3 közepes cukkini
2 dl tej
10 dkg natúr krémsajt
30 dkg trappista sajt
3 gerezd fokhagyma
extra szűz olívaolaj

őrölt fehérbors
szárított petrezselyem
szárított bazsalikom

Elkészítés: 

A cukkinit lereszeljük, megsózzuk, a fokhagymagerezdeket kettévágjuk, és megtörjük egy kés lapjával. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, egy-két percig pirítjuk rajta a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a cukkinit, megszórjuk ízlés szerinti mennyiségű petrezselyemmel, fehérborssal és bazsalikommal, jól megkeverjük, majd körülbelül negyedóráig főzzük közepesnél alacsonyabb lángon. Ekkor meglocsoljuk a 2 dl tejjel, felforraljuk, hozzáadjuk a krémsajtot és 15 dekányit az előzőleg lereszelt trappista sajtból, majd jól elkeverjük. Addig hagyjuk a tűzön, amíg a sajt össze nem olvad az étellel, de ügyeljünk rá, hogy már ne forrjon fel. A tésztát jól összeforgatjuk a cukkinis szósszal. Reszelt sajttal tálaljuk.

Fotó: Balog Marianna

Vélemény, hozzászólás?