Győztünk! – The winner is Miskolc from Hungary

Először nevezett be vidám, táncos videójával az Amerikából indult Museum Dance Off versenyre a miskolci Herman Ottó Múzeum, és mivel sikerült megszerezniük az összes leadott szavazat 56 százalékát, így az idei világversenyt a borsodi megyeszékhely nyerte.

Nehéz verseny volt, ugyanis olyan múzeumokat kellett maguk mögé utasítani, amelyek kontinensnyi országokban, milliós világvárosokban működnek. A Herman Ottó Múzeum dolgozói Facebook oldalukon egy közös fényképpel már meg is köszönték a szavazatokat. 100.815 voksot tudtak gyűjteni 24 óra leforgása alatt, ami azt jelenti, hogy a győzelmen kívül még sikerült túlszárnyalniuk a tavalyi győztes, a melbourne-i Victoria Museum teljesítményét is, akik 2016-ban 79 ezer szavazattal szerezték meg az első helyet.

 


Gratulálunk az alkotóknak!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek