Hagyományteremtő múzeumi majális

Első alkalommal rendez múzeumi majálist Pécsett a Janus Pannonius Múzeum május 13-án.

 Jövő hét szombatján kinyílnak a Káptalan utcai múzeumok udvarai, ahol kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, bemutatókkal, előadásokkal, játszóházzal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják két civil szervezettel – Élményműhely, MeseTérKép – karöltve a város lakóit.

 Az egész napos eseménysor részeként sorra kerülő mesemajálison az 5-12 éves gyerekeket játékos formában vezetik be a népmesék világába. A Vasarely Múzeum udvarán az Élményműhely oktatói tartanak játékkal, bemutatóval egybekötött műhelyfoglalkozást Művészet a többdimenziós kockák árnyékában címmel.

 E mellett lehetőség nyílik arra is, hogy  az érdeklődők – gyerekek és felnőttek egyaránt – bejárják a Káptalan utca alatt húzódó pincerendszert, megismerkedjenek a közeli Kálvária domb növényritkaságaival, s megismerkedjenek egy történelmi séta keretében a Széchenyi tér regényével.

 A pécsi sörkészítés történetéről pedig Vert József tart majd kóstolóval egybekötött előadást, a Kőkertben csalánlevest lehet majd főzni, de lehetőség nyílik arra is, hogy a rómaiak konyhaművészetébe is bepillantást nyerhessen bárki.

 Különleges élménynek ígérkezik az a tárlatvezetés, ami a múzeum több épületében is látható Kincsek a Nílus partjáról címmel az ókori Egyiptomi kultúrát bemutató kiállításon vezeti végig  majd az érdeklődőket.


Hasonló cikkek