Hamar Zsolt lett a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója

A kultúráért felelős államtitkárság közleményben jelentette be, hogy Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester lesz a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatója, míg az együttes megbízott főigazgatójának Herboly Domonkost nevezik ki.

Mint közleményükben írják, a zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el. Az új vezetés célja Kocsis örökségének továbbvitele és a zenekar erőteljesebb külföldi pozicionálása lesz.

Herboly  a főigazgatói posztot Kovács Gézától veszi át aki ebben a minőségében több mint húsz évig vezette az együttest.

Hamar Zsolt

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, valamint közönségdíjat nyert, majd 1996-ban a spanyolországi Cadaques-ben rendezett karmesterversenyen ismét második helyezést ért el. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt.
1997-től Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek