Háromszék hőse, Gábor Áron

Évekkel ezelőtt, 2011 március 15-én a székelyföldi Bereck lakosai és az anyaországi vendégek arra ébredtek, hogy a hatóságok által „ismeretlen elkövetőknek” nevezett tettesek lefújták a falu névtábláját, és a Gábor Áron Emlékház udvarán parkoló magyar rendszámú autók kerekeit kiszurkálták. Feltételezhető, hogy a magyarellenes cselekedet tetteseit bántotta a szabadságharc emlékét ápoló székely közösség állhatatossága és az a tény, hogy Bereck szülöttének ágyúi csúfolták meg több ízben az osztrák, orosz megszálló csapatokat, és a velük szövetséges román felkelőket, akik inkább a fegyvertelen magyar civilek mészárlásában voltak szorgalmasak.

Az ojtozi – szoros előterében fekvő székely településen született 1814. november 27-én Gábor Áron, határőr családban. A főjegyző édesapa, Gábor István a csíksomlyói líceumba küldte az alsóbb iskolát elvégző fiát, aki annak befejeztével a 2. székely határőrezrednél kezdte katonai pályafutását. A tüzérséggel, mint fegyvernemmel, Gyulafehérváron ismerkedett meg. 1840-ben Pestre kerül az 5. tüzérezredhez, majd Bécsben az ágyúgyárban volt lehetősége tovább bővíteni tudását. Az ágyúkészítés és a tüzéri tudomány terén kiemelkedő Gábor Áront felettesei nem engedték továbbképzésekre, ezért végleg leszerelt és szűkebb hazájában ezermesterkedett, elsősorban asztalosként dolgozott. Tervezett és épített szárazmalmot is. A tűzzel való bánásnak tudományát próbálta békés célra is felhasználni, amikor hazai „gyufagyárat” akart működtetni honfiúi buzgalomból, mivel akkoriban sorra indultak be a magyar ipart támogató kezdeményezések.

Tamási Áron, Hazai tükör című regényében, visszatérő szereplőként találkozhat az olvasó az agyafúrt székellyel, Gábor Áronnal, aki a főszereplő Madár Vince édesapjával és a helyi pappal fundálta ki a gyufagyártás folyamatát. A két góbé és a pap ténykedése azonban balul sült el a szó szoros értelmében. A gyufa mérge belobbant annak kavargatása közben, amelyet a székely gyufagyártás kiötlője “kutyult” össze. A robbanásban könnyebb sérüléseket szenvedett csapat nem adta fel és valóban sikerült a megfelelő elegyet előállítaniuk. Sikerüket nem élvezhették, mert a robbanás miatt a székelyekre amúgy is gyanakvó hatóság elkobozta az „üzem” berendezését.

Annál nagyobb sikere lett később Gábor Áron ágyúinak, melyek létrejöttét a szükségnek köszönhette. 1848 őszén az osztrák csapatok elfoglalták Erdélyt. November végére a magyar haderő szinte teljesen kiszorult Erdélyből. Székelyföldet is hatalmukba kerítették az osztrákok, csak Háromszék maradt magyar kézen. November 16-án, a sepsiszentgyörgyi vármegyeházán gyűltek össze a vezetők, hogy a megadás vagy a harc továbbfolytatása mellett döntsenek. Itt ismételte meg Gábor Áron korábbi, Agyagfalván tett felajánlását az ágyúöntéssel kapcsolatban:

„Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és ha azokkal a próbalövésnél célt nem találok, magam állok tíz lépésnyire az ágyú elejébe céltáblának.”

Az első ágyúk a bodvaji hámorban készültek helyben bányászott vasból. Kidolgozatlanságuk miatt a nép „varasbékának” hívta őket, mert az idő rövidsége miatt csiszolatlanok voltak, szemben a később öntött rézágyúkkal. November 29-én a hídvégi csatában bevetett hatfontos ágyúk győzelemre segítették a székelységet. Az addig győzelmi örömmámorban úszó Puchner tábornok naplójából kiderül, hogy a hozzá befutott jelentések szerint a székelyek győzelmüket a francia tüzérségüknek köszönhetik.

A győzelmet követően az ágyúgyártás Kézdivásárhelyen folytatódott. Az ágyúkat Székelyföld templomainak harangjaiból öntötték.  Gábor Áron diákokból képzi ki a tüzéreit, akik még Párizsban sem jártak, de ágyúiknak és Bem tábornok stratégiájának – aki maga is nagy jelentőséget tulajdonított a tüzérségnek – köszönhetően 1849 elejére Észak-Erdély felszabadult.

Március 24-én tüzér őrnagynak nevezte ki Bem, májusban Debrecenbe utazott, hogy Kossuth Lajossal tárgyaljon az erdélyi hadianyaggyártást illetően. Kossuth kinevezte a székelyföldi hadianyaggyárak vezetőjévé és hatvanezer forintot adott a kézdivásárhelyi gyár részére.

Hogy mennyi ágyút készítettek az irányításával? A forrásokban szereplő számok nem egyeznek. Számuk 64 és 93 között váltakozik.

A szájhagyomány szerint felesége a csatákba is elkísérte és jelen volt, amikor egy orosz ágyútól halálos sebet kapott férje, 1849. július 2-án a kökösi csatában. Végső nyughelye Eresztevényben, a református templom kertjében található.

Egyik általa készített ágyú 1906-ban került elő Kézdivásárhelyen, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni.


Hasonló cikkek