Hátráltatja az enyhe tél a balatoni nádaratást

Új, közfoglalkozatási mintaprojektben is vágják a nádat a Balatonon, de mivel a tó az enyhe tél miatt nem valószínű, hogy befagy, várhatóan nem sikerül teljes egészében learatni a tervezett mennyiséget

– közölte Csonki István, a #Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

Míg a korábbi években a tómedret kezelő vízügyi igazgatóság évi mintegy 3 millió forintot fordíthatott nádaratására, idén 7,8 millió forint jut a feladat elvégzésére egy közfoglalkoztatási mintaprojektben.

Csonki István beszámolója szerint a kézi vágáshoz szükséges eszközök beszerzése megtörtént, az aratásra szánt parti területek azonban a magas vízszint miatt és a fagy hiányában csak részben közelíthetők meg, ezért a tervezett ütemhez képest lassabban halad az aratás. Sokat segítene, ha az időjárás hidegebbre fordulna, de erre a rövid- és középtávú előrejelzések alapján nincs sok esély – jegyezte meg.

A Balaton 235 kilométeres partvonalán körülbelül 1200 hektárnyi, a #Balaton védelme miatt stratégiai fontosságú nádas található, amelynek egyharmadát természetvédelmi célokból érintetlenül hagyják. A szakemberek szerint a többit vágásforgó rendszerben lenne célszerű aratni úgy, hogy 3-4 évente minden nádas megújulhasson. Az évente levágandó terület körülbelül 270 hektár lenne, de a beépítettség miatt sok helyen nem megoldható a nagyüzemi, gépesített vágás.

Két éve 115 hektárról, tavaly, amikor a Balaton hosszan tartó befagyása kedvezett a munkának, 132 hektárról sikerült a növényt learatni. Az elmúlt évben vízminőség-védelmi nádaratást 47,4 hektáron végeztek, tisztító nádvágásra 70 hektárnyi területen adott ki engedélyt a vízügy a kérelmező önkormányzatok, magánszemélyek és horgász egyesületek számára. Haszonnád aratás mintegy 14 hektáron történt

– mondta a vízügyi igazgató.

Emlékeztetett arra, hogy a vízügynek tavaly még nem voltak eszközei az aratáshoz, így azt vállalkozókkal végeztette el. A mintaprojektben egy közfoglalkoztatási brigád, 5 ember végzi idén a nádaratást. A gépbeszerzésnek köszönhetően az igazgatóság maga szeretné a feladatot ellátni az elkövetkező években

– tette hozzá.

Az idei tervek szerint 70 hektárnyi területről vágják le a nádat a #mintaprojekt közfoglalkoztatottjai az új kézi gépekkel, és legalább ekkora területet aratnak majd le a kérvényt benyújtók. Hogy ez sikerüljön, komoly fagyokra lenne szükség a február 15-i határidőig, ami az illetékes nemzeti park hozzájárulásával február végéig meghosszabbítható – mondta Csonki István.


Hasonló cikkek