Hogyan segíthet lakásunk harmonikusabb kialakításában a bágua térkép? – Feng Shui sorozat, 4. rész

A Feng Shui szellemében, ha a megfelelő rendszer szerint alakítjuk ki lakókörnyezetünket, az egyes elemekhez, és egyes életterületekhez tartozó helyiségek más hangsúlyt, más megnyilvánulási lehetőséget kapnak – és így akár az életvitelünkre is más hatást gyakorolnak. Ennek pedig egyenes következménye lehet, hogy az élethelyzetünkben is pozitív változás állhat be. Ebben a cikkben a lakásunkat leképező bá-gua (vagy másképpen: pakua) térképről lesz szó.

Valójában többféle Feng Shui iskola létezik. Az eredeti a táj elemeit is tekintetbe veszi. E felosztás alapos ismerete komoly tudománynak számít, s ezt a mai szűkös lakásviszonyok között nem egykönnyen lehet megvalósítani. Ha azonban a pakua térképet úgy fektetjük a lakásunk alaprajzára, hogy a bejárati ajtótól indulunk ki, a külső hatások helyett „belülről működtetve” azt, gyors eredményeket érhetünk el, ám ennek hatásfoka is rövidebb távú lehet. Természetesen ebben az esetben – élethelyzetünk megváltozását követően (ha megint elakadást érzékelünk valamely életterületen) – újabb térrendezésre lehet szükség.

A nyolc égtájat megjelenítő bágua térkép rávetíthető a lakásunk egészére vagy akár csak egy szobára, de akár egy íróasztalra is, ha csak azt szeretnénk aktivizálni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy felosztjuk az adott teret 9 egyforma részre.

bágua-térkép

A bejárati oldal közepéből kiindulva tehát ide tartoznak az emberi kapcsolatok, de az utazás – vagy éppen az önművelés, tudás is.  (Hiszen ezekben a közös a nyitottság és aktivitás.) A centrumtól keletre (vagyis balra) az egészség és a család életterülete helyezkedik el, míg az átellenes oldalon bontakozhat ki a legjobban az alkotókészség, kreativitás. (Ezért is érdemes például ide tenni a gyerekszobát.)

A bejárattól legtávolabbi területek harmóniáján múlhat a gazdagság és a siker, személyes jó hírünk, hírnevünk. A jobb sarok (eredetileg a délnyugati házrész) a szerelem központi helye. (Házasságunk múlhat azon, hogy a „házasság sarok” milyen kialakítású, és milyen színvilágú!)

A bágua térkép életterületeinek a számokon kívül jellemző színei is vannak. Ha például gazdagabbak szeretnénk lenni, a gazdagság-siker életterületre egy zöld (saját fa eleme) vagy kék színű tárgyat (ez az életterületet tápláló víz elem színe) érdemes tenni.

A sorozat következő részében alaposabb betekintést adunk a természet öt elemét is megjelenítő bágua térkép filozófiájába, s szó lesz a személyes gua számok jelentőségéről. Tartsanak velünk két hét múlva kedden is!

Tihanyi-Konda Szilvi

Témához kapcsolódó cikkeink:

Hogyan tegyünk harmonikussá a környezetünket? – A Feng Shui szellemében 

Lakberendezés a Feng Shui és a gazdagodás szellemében

A tértiszítás jelentősége – Feng Shui sorozat, 3. rész

 

Képek forrása: www.pinterest.comhttp://lotusz.cafeblog.hu


Hasonló cikkek