Idén is megrendezte a Vöröskereszt a Mindenki karácsonyát

Több éves hagyománya van már a borsodi megyeszékhelyen ennek az eseménynek. A Tiszai Pályaudvartól nem messze található a Hajléktalanokat Gondozó Központ, itt ünnepeltek együtt a Magyar Vöröskereszt miskolci ellátottjai kedden este.

Az ünnepi műsor szereplői

Újra megtelt az intézmény közösségi tere, ahol az Avasi Örömhír Kamaraegyüttes műsorát hallgathatták a jelenlévők. A karácsonyi dalok mellett református művek is felcsendültek- emlékezve a reformáció ötszáz éves évfordulójára-, majd elhangzott egy ír áldás. A Pásztorok, pásztorok, és a Csendes éj című dalokat a lakók együtt énekelték a kórussal, sőt azok az ellátottak, akik szeretnek énekelni, verselni vagy tudnak citerán játszani maguk is kedveskedtek egy saját produkcióval. A műsor után a bentlakókat ünnepi vacsorával, az egyéb ellátottakat szeretetvendégséggel várták a Vöröskereszt miskolci munkatársai.

A közönség

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tél krízisidőszaknak számít. Ilyenkor a háromszázat is meghaladja azon rászorulók száma, akikről folyamatosan gondoskodnak a gondozóközpontban.

Terítik a karácsonyi asztalt a Vöröskereszt munkatársai

A hideg idő beköszöntével azonban nem csupán a hajléktalan emberekre fordítanak nagyobb figyelmet, hanem a szegénységben, mélyszegénységben élőkre is. Ennek jegyében osztottak kedden ruhát, valamint 200 adag toroskáposztát a Vöröskereszt népkonyháján.

Készülődés az ünnepi vacsorához

(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek