Idén is rendeznek terápiás nyári táborokat Fóton

Idén nyáron is megszervezi komplex terápiás táborait a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.

A táborok a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító program támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra. Mivel a táborok létszáma betelt, a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni – közölte az NGYSZ hétfőn az MTI-vel.

Az első tábor célja a gyermekek szenzoros integrációjának fejlesztése a lovasterápia, a lovaglás, a lóval való foglalkozás és népi játékok segítségével június 26. és 30. között. A meghívott külsős terapeuták a tábor alapkoncepciójának megfelelően tervezik meg mozgásfejlesztő, kognitív képességeket fejlesztő, kézműves és egyéb terápiás foglalkozásaikat. A gyógypedagógiai lovaglást és lovastornát, valamint a terápiás foglalkozásokat szórakoztató szabadidős tevékenységek egészítik ki.

A meseterápiás táborban július 3. és 7. között mozgásukban akadályozott gyermekeknek vehetnek részt. A program célja a gyermekek és a lovak közötti kapcsolat kialakítása és gazdagítása, felhasználva a mesék világát.

A július 10. és 14. között megvalósuló élményterápiás táborba az iskolás korosztályt várják tematikus napokkal. A program célja, hogy a lehető legváltozatosabb formában, a játékokon keresztül fejlesszék, tanítsák a lovasterápiára járó gyermekeket.

Az utolsó tábort július 17-től 21-ig tanulásban és értelmileg akadályozott, érzékszervi, mozgásfogyatékossággal és pszichés problémákkal küzdő kamaszok részére rendezik. A tábor egyik legfontosabb célja, hogy a lovasterápiára járó gyermekeknek – akik közül sokan már haladó lovasok – bemutassák a Speciális Olimpia lovas versenyszámait, és hogy elméletben és gyakorlatban is képet kapjanak a versenyszámokról, versenyzési lehetőségekről.

 


Hasonló cikkek