Illegális bevándorlás – A német külügyminiszter szerint a menekültek számának mérséklésével kellene foglalkoznia az EU-nak

Az Európai Uniónak azzal kellene foglalkoznia, hogy miként lehetne csökkenteni a menekültek számát, nem pedig a menekültek elosztási kvótáin kellene vitatkoznia – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombaton Prágában sajtótájékoztatón.

    “Nem arról van szó, milyen kvótáink vannak és miről vitatkozunk, hanem arról, mit teszünk a következő évtizedekben, hogy jelentősen csökkentsük a menekültek mozgását. Míg mi Európában arról vitatkozunk, hány menekültet fogadunk be, addig Afrikában egyre több ember mozdul meg, mert életkörülményeik katasztrofálisak”

– mondta újságíróknak a német diplomácia vezetője miután tárgyalásokat folytatott vendéglátójával Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel. Felhívta a figyelmet arra, hogy időközben a Földközi-tenger, amelyen keresztül a menekültek Európába igyekeznek,

“egyre nagyobb temetővé válik”.

    Sigmar Gabriel és Lubomír Zaorálek a találkozó után elismerték, hogy a menekültprobléma megoldását Németország és Csehország továbbra is eltérő módon képzeli el. Prága, és az egész visegrádi csoport, továbbra is határozottan elutasítják a menekültek elosztását kvóták szerint.

“Álláspontjaink valószínűleg eltérnek egymástól, de értékes, hogy készek vagyunk erről tárgyalni.  Csehország tudatában  van annak, hogy a problémát közösen kell megoldani. Számos dolog van, amiben egyetértünk”

– nyilatkozta a cseh diplomácia irányítója.
A mostani tárgyalások alapján “jobban és mélyebben megértettem”, miért utasítja el a cseh a fél a kötelező kvótákat – fejtette ki Sigmar Gabriel. Zaorálek állítólag részletesen elmagyarázta neki, miért tekintik a csehek a kvótákat beavatkozásnak nemzeti szuverenitásukba. .
Zaorálek leszögezte: Csehország nem a kvótákra összpontosít, hanem arra, hogy minél hatékonyabb és nagyobb segítséget küldjön azokra a területekre, ahonnan a meneköltek Európába igyekeznek. A cseh kormány a héten újabb támogatásokról döntött – jegyezte meg a miniszter.

 


Hasonló cikkek