Ilyenkor érdemes a leginkább ingatlant venni

Két olyan időszaka is van az évnek, amikor alkuképessé válnak az ingatlanok. Amikor a tulajdonosok azt érzik, nincs kereslet, akár 15 százalékot is lefaraghatunk a kikiáltási árból.

2017-ben kiemelkedő évet zárt az ingatlanpiac. A növekedés – még ha szerényebb léptékben is – várhatóan tovább tart, mégis vannak hónapok, amikor érdemesebb ingatlant vásárolni a többi időszakhoz képest. #Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a január-február csendes szokott lenni, mert az emberek úgy érzik, van idejük a döntések meghozatalára. Ugyanakkor a tulajdonosok fejében még benne van a piac tavalyi dübörgése.

„Amikor rádöbbennek, hogy nem adták el az ingatlanjukat a dömping idején, pánikba esnek, mert úgy látják, hogy megszűnik a kereslet. Patthelyzet áll elő, eltelik egy hónap, és ha továbbra sem emelkedik a megkeresések száma, megerősödnek az alkuk, ezáltal lejjebb kúsznak az árak”

– magyarázta a szakember.

Ugyanez a szindróma köszön vissza július végén, augusztusban is, amikor fokozódnak a szabadságoltatások. Szinte mindegy, hogy merre ível a piac, hogy az ügyvéd van szabadságon, a földhivatalban nem dolgozik valaki, a vevők nyaralnak, vagy az eladó megy el pihenni.

„Elcsúsznak a dolgok időben, és ez pszichés terhet rak minden érintettre. A tulajdonosok ismét azt látják, hogy nincs kereslet. Általános trend, hogy augusztus vége és szeptember eleje áresést hoz”

– fogalmazott Gadanecz Zoltán.

Ebben a két időszakban érdemes a leginkább vásárolni, mert jobban alkuképessé válnak az ingatlanok. Ilyenkor nemcsak öt, hanem akár tizenöt százalékot is elengednek a tulajdonosok az árakból. Ami az ingatlanok eladását illeti, a szakember szerint alapvetően a karácsony előtti és a tavasszal jelentkező keresleti bumm idején érdemes értékesíteni a lakásokat.

„Egy biztos, hogy gyorsan, konstruktívan kell reagálni a vevői ajánlatokra. Egy határozott párbeszéddel és egy jó ingatlanközvetítővel, kitűnő üzletet lehet kötni a tél végétől egészen augusztusig, illetve ősztől a karácsonyi időszakig”

– tette hozzá.

Az értékesítésben segíthet továbbá a GDN Ingatlanhálózat Happy típusú szerződése. A cégnél megóvják az eladókat attól, hogy számtalan olyan vevő hívja fel őket, akiknek kérdőjeles az anyagi háttere, vagy úgy nézzék meg az ingatlant, hogy emberként sem tudni róluk semmit.

„A konstrukcióban az eladó maga is tudja értékesíteni az ingatlant, de saját ügyfél esetén maximum egy költségrendezést kell kifizetnie. Azért éri meg, mert mind az energetikát, mind a tulajdoni lapot, mind a jogi ügyintézést biztosítja a vállalkozás, ezáltal rugalmasan működik. Ennél jobb dolog a világon nincs”

– fogalmazott Gadanecz Zoltán.


Hasonló cikkek