Ilyet még nem látott: Gyurcsány pert nyert Orbán ellen

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, hogy a miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el. A bíróság döntése szerint Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását. Gyurcsány Ferenc szerint az ügynek két tanulsága van: egyrészt, hogy Orbán Viktor “bármilyen gátlástalan hazugságra kész”, ha politikai érdeke úgy kívánja, másrészt pedig az, hogy Orbán Viktor morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető. Gyurcsány Ferencet a sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a budai Vár rehabilitációjáról szólva csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: végre kívánják hajtani a Gyurcsány-kormány ezzel kapcsolatos, 2004-ben jegyzett kormányhatározatát. Gyurcsány Ferenc erről azt mondta: 1999-ben, az első Orbán-kormány időszaka alatt született kormányhatározat ilyen tartalommal. Hangsúlyozta: fontos, hogy a Vár megszabaduljon a II. világháborúban szerzett sebektől, de nem támogatja, hogy itt kormányzati negyed épüljön, mert ez újabb szimbolikus megerősítése a két világháború közötti elfogadhatatlan társadalompolitikának.Lázár János azon megjegyzését, miszerint Gyurcsány Ferencnek “akkoriban volt esze, ma úgy látom, hogy ez elment, reméljük, hogy nem örökre, csak átmenetileg”, a DK elnöke úgy kommentálta: “fegyvertelen emberrel szellemi párbajt sem folytatunk”.


Hasonló cikkek