Kalapács József: Harminc éve még sátánistának neveztek

1987-ben jelent meg a Pokolgép „Pokoli színjáték” albuma, ami után rájuk ragadt a sátánista jelző. Három évtized elteltével az együttes akkori énekese az általa alapított Kalapács zenekarral lép fel Budapest legnagyobb rockfesztiválján.

Kalapács József neve a ’80-as években egybeforrt a sátánizmussal, köszönhetően a Pokolgép harminc évvel ezelőtt kiadott második albumának. Zenéik tele voltak alvilági metaforákkal, amiért kikezdték őket.

„Minden koncertet úgy indítottam pedig, hogy nem vagyunk sátánisták. A sátánizmus valójában szektaformában nem is létezett, ám jelen volt a fősodortól eltérően gondolkozó és viselkedő rockerek megbélyegzése. Ráadásul a heavy metal zenekarokhoz tartozó jelképrendszer adta magát, hogy mi csakis sátánisták lehetünk. Simán el tudom képzelni, hogy van valami mindent összekötő, behálózó főjó, amit Istennek is hívhatunk. Ráadásul tetszenek a szép templomok, kegyhelyek, szívesen betérek néha átszellemülni, de nem vagyok klasszikus értelemben keresztény”

– magyarázta az 55 éves zenész.

Kalapács József a megbélyegzés ellenére óriási karriert futott be, nem véletlen, hogy ő lesz az egyik sztárfellépője a Rock Fesztivál Budapest 2017-nek.

A legnagyobb művészeket felvonultató eseményt a Kincsem Parkban rendezik meg szeptember 8-án és 9-én.
A Kalapács zenekar mellett többek közt színpadra lép a Piramis, a Beatrice, a Skorpió, a P. Mobil, a Karthago, a Firkin, Deák Bill Gyula és a Junkies is.

A szervezők a zenei programokon túl rock cirkusz vidámparkkal és extrém artista bemutatókkal is készülnek, a megfelelő hangulatról pedig a kézműves sörudvar, minőségi hazai borok és pálinkák gondoskodnak majd.


Hasonló cikkek