Karácsonyhoz közeledve: mit látnak a gyerekek?

Túl vagyunk immár az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtásán. A gyerekek különösen felfokozott hangulatban várják a Karácsony – és a Jézuska – eljövetelét, még a Mikulás-napi csomagok zörgő csokipapírjai között túrva….

Örömüket az sem rontja el – szerencsére – hogy több ízben csalódottságuknak adtak hangot a különböző helyszíneken látott farmeres és olykor éppen mobilozó álszakállas hamis Mikulásokkal kapcsolatban, vagy a Mikulás mobilt maga vezető „Télapó” láttán. Ilyenkor különösen nehéz az olyan kérdésekre válaszolni, hogy “ha csak egy Mikulás van, hogy lehet az, hogy ott volt az iskolában és az óvodában egy időben, és a bevásárlóközpontokban is láttuk – és egyáltalán, hogy képes egyetlen éjszaka alatt eljutni minden gyerekhez?”

 

tesco-mikulas
“Egész délelőtt maga a Mikulás vezette a pesterzsébeti tesco buszt december 6-án.”

Káosz a  fejekben

Egy idő után a füllentés és a kegyes hazugságok szövevénye egyre bonyolultabbá válik. Ráadásul bizonyos kor után a kicsik agya szivacsként szív magába minden információt – és azt is megjegyzik, amit korábban mondtunk, és mi magunk sajnos már rég elfelejtettük…

A gyermeki lélek rugalmas gondolkodásába szerencsére belefér, hogy elfogadják a szülő suta magyarázatát a Mikulás-utánpótlásokkal kapcsolatban… De a média által mutatott „nyugati típusú” (kandallón keresztül a tetőről érkező, édes tejet szürcsölő, zokniba ajándékot rejtő) Santa Claus-hagyomány is zavaró képet mutat, mert a mi keresztény hagyományaink elsősorban a Jézuskáról és a Szent Családról szólnak…

121117_santa_parade_santa__2
A Mikulás parádén vesz részt a kanadai Winnipegben

Megőrizni a képet

Akármilyen vallásúak vagy akár ateisták vagyunk, csodákról mesélni mindig lehet és szükséges is. Az apróságok világa egészen más, mint a felnőtteké: a tények nem fontosak, nekik szükségük van a varázslatra is. Szeretném, ha a gyerekeim minél tovább tudnának hinni abban a szép mesevilágban, amely a Karácsonyt övezi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Karácsonyi csodavárás: ki hozza az ajándékot?

Karácsony: családi idill a fa körül?

Képek:  iskolaforum.lapunk.hu http://media.winnipegfreepress.com

 

 


Hasonló cikkek