Kárpátaljai magyar népzenei együttesek adnak koncertet Kijevben

A Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekarát vezető Pál István Szalonna együttese, a Técsői Banda és az Aknaszlatinai Trió ad koncertet csütörtök este a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémia dísztermében.

Szerdán a zenekarok az észak-ukrajnai Csernyihivben léptek fel. Ez alkalommal Ukrajnába látogatott Grezsa István Kárpátaljáért felelős magyar kormánybiztos.

A program két blokkból áll. Az első részben Kárpátalja színei mutatkoznak be román, ruszin, magyar, moldáv dallamokkal az Állami Népi Együttes tagjaiból álló zenekar, továbbá a Técsői Banda és az aknaszlatinai Simon Ion és zenekara jóvoltából – írta a Kárpátalja.ma hírportál.

A második részben a Both Miklós belső-ukrajnai gyűjtéséből született Titokzatos Ukrajna című népzenei montázs elevenedik meg a Both Miklós Folkside tagjaival, a Bozsicsi népi zenekarral, a pirjatinszkai járási Drevo autentikus együttessel, a mirhorodi járási Pisznehrajjal és a kijevi zeneakadémia tagjainak közreműködésével.

Grezsa István csütörtökön Kijevben az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy Both Miklós – Kodály Zoltán, Bartók Béla és más népzenegyűjtők példáját követve – a nem ismert ukrán népzenei kincs egy szeletét gyűjtötte össze elzárt és elmaradott ukrán falvakból”. Pál István Szalonna együttese pedig a tavalyi kárpátaljai soknemzetiségű koncertturnéjából készített egy egyveleget. Reményét fejezte ki, hogy a sikeres csernyihivi fellépés után a kijevi magas szintű kulturális igényeket is kielégítik a fellépők.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az előző napi csernyihivi koncert a csernobili nukleáris katasztrófa 31. évfordulójára esett. Elmondta, hogy a koncertben is van egy rész, amely erről szól, ily módon a zenészek kegyelettel adóztak a tragédia áldozatai emlékének. Hozzáfűzte, hogy aznap temettek el Csernyihivben egy ukrán katonát, aki a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban esett el, így lerótták tiszteletüket – ő maga a magyar kormány nevében – a háború áldozatai előtt is.

 


Hasonló cikkek