Kertészkedj meztelenül!

Míg Európa egyes részein az édesanyákat köszöntjük május első hétvégéjén, van ahol a meztelen kertészkedés világnapját (World Naked Gardening Day) ünneplik május első szombatján.

Kertművelőként és íróként meglepett, hogy van ilyen nap – bár már mindennek van világnapja, és van pucér szakács is, akkor miért is ne lehetne meztelenül kertészkedni évente legalább egyszer?

Mivel minden kertészkedő egy kicsit része a kertjének, így azt gondolom, ezt a műfajt leginkább a biokertészek űzhetik nagy biztonsággal. Nem azért, mert az ilyesféle dolog könnyen fordulhat át bioszexbe (tudjuk: fűvel-fával), hanem mert például egészen egészségtelen permetezni a szőlőben, vagy műtrágyát szórni egy szál ádámkosztümben. A balkonkertészek és a közösségi kertek gondozói pedig eleve hátránnyal indulnak. Persze, van egy bizonyos kor, ameddig a kerti meztelenkedés megengedett…

Ha mi nem anyák napját ünnepelnénk a hétvégén, bizonyára részt vennék e kezdeményezésben, amely már több mint 10 éve indult útnak és számos lelkes követője akadt a világon. Nem tudom, mit szólna a szomszéd, amikor gumicsizmában cammognék, azon kívül semmi ruházatban reggeli növényellenőrző utamra. Csizma mindenképpen kell, mert nálunk ilyenkor rengeteg a béka – és azt nagyon utálnám, ha mezítelen talpam érintkezne egy csúf varanggyal. Semmi csók, mert mit is kezdenék aztán, ha tényleg bejön, egy királyfival?! Kifutó modell vagyok, úgyhogy nyers valóságomban a szomszéd sem cuppanna rám, én meg nevetnék magamban, mert elképzelném, amint ő anyaszült formájában igyekszik a rotakapával a veteményesébe – ami szintén nem veszélytelen dolog!

A pitypangszurkálós szomszédom sem mai csirke, azt hiszem, ő sem lenne partner ennek a világnapnak a népszerűsítésében, de bizonyára erősen érdeklődne hogylétemről… és nem metszené meg az elválasztó sövényt ezentúl, hagyná az égig nőni a két kert közt a tüskés bozótot.

Szólok kedves énekes-kerti blogger barátnőmnek, hallott-e az eseményről – ő énekelhetne is a virágainak, mialatt egy szál semmiben szedegeti, kötözgeti őket. Májusi orgonacsokor mellbimbóval, lehet a fotót hestelegelni – mert a lényeg a szakszerű dokumentálás is!

Az is lehet, hogy az égadta világon senki sem látná, hogy vasárnap meztelenül kertészkedem – ha pedig egy eltévedt drón kukkantana be a kertbe, a kameraman nem is hinne a szemének!

Nem sok mindent lehet pucéran csinálni a kertben, mert kényelmetlen – Ádám és Éva sem sokat teketóriáztak, de kerti munkára még álmukban sem gondoltak. A rózsákat gondozni nem jó, mert megszúrnak. Ruha nélkül persze fel lehet fedezni a növényeknek olyan tulajdonságait, amelyekkel ritkán találkozunk. Mert nem csak a csalán csíp, a máriatövis szúr, a sóskaborbolya bök. Egy ízben a kert eldugott, távoli részén kellet kisdolgomat végezni, és egy nyárvégi apróbojtorján kandikált bele az alsóneműmbe.  Gyanútlanul húztam fel, majd iziben le… és akkor vizsgáltam meg az addig könyvlapokon látott helyes kis fizimiskáját, amely 360 fokos,  3D-s szúró-bökő egységekkel rendelkezett, akkor éppen az én helyes kis fehérneműmben, rajtam hosszú ideig maradandó emlékeket hagyva maga után…

Gyomlálni megint csak nem praktikus, mert csupa sár lesz az ember mindenhol. Gereblyézni, kapálni, ásni jó lehet – ezek szerint a meztelenkedés az eszközös kerti munkáknak kedvez. Az eszköz persze szelfibotnak is használható, ha feltételezzük, hogy a World Naked Gardening Day-t magányosan nyomjuk. Néhány kép viszont jó lesz utókornak vagy egy közösségi oldalra. A nudi kaszálásról majd megkérdem a fiúk véleményét – elvégre a kaszálás, az férfimunka még ma is, bár inkább gatyában nyomják, ha nyomják. Azt hiszem, jómagam pedig maradok a kedves rózsás kertésznadrágomban és kockás kertészkalapomban, ezekben igen jól festek, azt mondják. És a virágaim is így szoktak meg!

A világnap kitalálójának nagy szerepe volt a gerillakertészkedés népszerűsítésében is. A kertész gerilláktól nem kell félni: ők csak hivatalos engedély nélkül ültetnek fákat, bokrokat, virágokat a legkülönfélébb helyekre, akár a Parlament elé vagy az út kátyúiba. Magyarországon a közterületen való virágültetés illegálisnak számít, tehát ha valaki május 6-án ádámkosztümben teljesen békés szándékkal virágmagokat hajigál a parkban, akkor többszörösen is vét a törvények ellen.


Hasonló cikkek