Keszég Lászlót a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé

Keszeg_LaszloA Magyar Színházi Társaság hétfői tisztújító ülésén a jelenlévők nagy többséggel választották a szervezet elnökévé Keszég Lászlót, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjét, Csizmadia Tibor leköszönő elnök beszámolója után. A társaság célja a színházak, színházi szakmai szervezetek és intézmények összefogása és érdekképviselete, valamint a magyar színházi kultúra megőrzése, támogatása.

Keszég László elmondta, az előző elnökség már korábban javasolta őt a posztra, így volt ideje átgondolni a felkérést. – Egy ilyen szakmai szervezet vezetésében részt venni jó lehetőség arra, hogy hatással legyünk a hazai színházi életre. Ez nem politikai tér, ez egy olyan széles ernyőszervezet, egy olyan fórum, ahol a színházművészet számos ága kapcsolatba léphet egymással – tette hozzá. Az én feladatom elnökként az, hogy elősegítsem a kommunikációt a tagszervezetek között. Nagy érték egy ilyen szervezet, az MSZT több mint 15 éve működik, és koordinálja a színházi területen működő szakmai szervezetek tevékenységét. Viszont minden szervezetnek szüksége van a megújulásra. A most megválasztott elnökség célja, hogy frissüljön a működésünk, és a tagok újra élvezzék az itt folyó munkát, és szívesen kapcsolódjanak be a programjainkba. Mindezt persze csak lépésről lépésre lehet elérni – hangsúlyozta a színész-rendező. Már most számos praktikus feladat vár rám, hiszen össze kell hívni az új elnökség első ülését, és új székházat is kell keresnünk – mondta Keszég László.

 

Vélemény, hozzászólás?