Két ország kilenc csapata versengett Oroszlányban

Zsúfolásig megtelt az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítóterme szombat délelőtt, ahol a helyi Rákóczi Szövetség immár huszadik alkalommal szervezte meg nemzetközi történelmi vetélkedőjét.

A rendezvény témája I. Szent László király élete és kora volt, melynek aktualitását a lovagkirály koronázásának 940-ik, szentté avatásának 825-ik évfordulója adta.

A program elején Lazók Zoltán polgármester méltatta a komoly hagyománnyal bíró eseményt: Azt gondolom, igazán kellemes kötelességemnek teszek eleget, amikor üdvözölhetem önöket a mai napon, a Rákóczi Szövetség vetélkedőjén. Azért is kellemes, mert olyan civil közösség eseményén lehetek, amely az elmúlt évek során példát mutatott abból, hogyan lehet nemes célok érdekében mozgósítani a helyi polgárokat, hogyan lehet felvállalni és megvalósítani a határon túli magyarsággal való kapcsolattartást, programok szervezését, és hogyan lehet közös hagyományaink ápolását magas szinten végezni.

Megtisztelő, hogy olyan fiatal, más országban élő honfitársaimmal is találkozhatom, akik készültek, tanultak, anyagot gyűjtöttek annak érdekében, hogy megmutathassák felkészültségüket

– fogalmazott a városvezető.

A versenyen tesztlapos feladatsorral kellett elsőként megbirkóznia a meghívott csapatoknak, melyben szerepelt többek között totó, térképismeret, időrend, kirakós feladat, anagramma és tömör esszé elkészítése is. Oroszlányt a Hunyadi Mátyás iskola, Komárom-Esztergom megyét a dadi, Fejér megyét a csákvári, Győr-Moson-Sopron megyét a kapuvári diákok képviselték. A Felvidékről érkező bátorkeszi, izsai, lévai, nagyszelmenci és vágsellyei tanulókkal összesen kilenc csapat vett részt a megmérettetésen. Előzetes feladatként lakóhelyük és környékének Szent Lászlóval kapcsolatos nevezetességeit kellett felkutatniuk, melyről útikalauzt kellet írniuk. Nagyon érdekesek voltak a királyt méltató, saját tollukból fogalmazott versek, énekek előadása, valamint a szabadon választott technikával készített Szent Lászlót ábrázoló alkotások bemutatása. A rendezvény záróértékelésekor a zsűri elnöke, Járfás Mihály István történelemtanár méltatta a kiválóan felkészült fiatalok tudásanyagát, a felkészítők áldozatos segítségnyújtását, és külön gratulált a rendezőknek a nemzetközi program megszervezéséért. A vetélkedőn első helyezést ért el a helyi Hunyadi Mátyás iskola,

második lett a nagyszelmenci Dobó István Alapiskola, míg harmadik helyen a csákvári Esterházy Móric Általános Iskola végzett.

Az eseményt követően a vendégek megtekintették a felújított majki kastélyépületet.


Hasonló cikkek