Környe – Állva tapsolt a közönség, köszönjük László Attila!

Örömmel tudatom Veletek, hogy Ábris ma reggel megkapta az első Spinraza injekcióját Belgiumban! Köszönjük mindenkinek, aki támogatott, segített, szurkolt Neki/Érte – a rengeteg pozitív energia nélkül nem sikerült volna – ezt az örömteli hírt osztotta meg pénteken Béry-Januskó Flóra, Ábris édesanyja közösségi oldalán. Előző nap, csütörtökön 399 ezer forint gyűlt össze a környei Művelődési Házban tartott jótékonysági koncerten. Az összeg, valamint az adományládában elhelyezett forintok, és a környei önkormányzat által felajánlott 100 ezer forint is a kis Ábris gyógyíttatását segíti.

Béry-Januskó Ábris tavaly július 31-én született, a róla készült fotókon is látható, milyen nagyon jókedvű, mosolygós baba. 8 hónapos korában egy genetikai teszt eredményeként diagnosztizálták nála az SMA 1-es típusú betegséget. Ez egy gerincvelői idegsorvadás, amely következményeként a gyermekek nem érik meg az egy éves kort. Sokáig úgy tűnt, hogy gyógyíttatására csak Amerikában nyílik lehetőség több mint 200 millió forintért, ám Mezei Ferenc, Szárliget polgármestere már a csütörtöki, környei rendezvényen bejelentette, hogy a kisfiút és édesanyját Belgiumba szállították, s hamarosan megkaphatja az első injekcióját is. Az, biztos, hogy a további három Spinraza nevű gyógyszert is Belgiumban kapja meg Ábris, de azt, hogy végül mennyibe kerül majd a gyógyíttatás, jelenleg nem tudni, így minden eddig, és ezután felajánlott forint számít.

A környei koncert gondolata Varga Katalinban született meg, aki közösségi oldalán kereste meg László Attilát, a 2011-es Csillag Születik verseny, akkor 14 éves győztesét, s pár óra elteltével már érkezett is a nagylelkű felajánlás: természetesen elvállalja, jön és énekel Ábrisért. Ezután – mondhatni – beindult a gépezet: Környe polgármestere, a Művelődési Ház kollektívája egy emberként állt a kezdeményezés mellé, amely még tovább bővült. Falubeliek vetették fel a kézműves termékek jótékonysági vásárának lehetőségét, s szép számmal ajánlottak fel különböző tárgyakat.

A környeiek ismét bizonyították az összefogás erejét, melyet már annyiszor megtapasztalhattunk, hiszen volt részünk esőzés okozta áradásban, sárlavinában, földrengésben, s 2013 márciusában a rendkívüli havazásban, amikor a lezúduló hó elzárt minket a külvilágtól, s autókban rekedt emberekről gondoskodtunk. Most egy kétségbeesett édesanya kérésére fogtunk össze – mondott köszönetet Vadász Éva, a környei képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának elnöke valamennyi támogató, s egyáltalán nem utolsó sorban László Attila, s a narrátori feladatokat az első szóra elvállaló Világi Péter, az RTL Klub Magyarország munkatársa számára. A koncertet Ábris nagyszülei és Mezei Ferenc szárligeti polgármester is megtisztelte jelenlétével, s ő is hálás szívvel mondott köszönetet a ma már egyáltalán nem kiscsillag énekesnek, az ötletgazda Varga Katalinnak, és a Művelődési Ház kollektívájának.

Csütörtök este tehát elérkezett a pillanat, amikor a csupaszív, mosolygós, szerény és közvetlen, hihetetlen énekhanggal és tehetséggel megáldott székelyföldi származású fiatalember a közönség elé lépett. Eléjük lépett, és a szívekbe lopta be magát: sajátos humorával, kedves történeteivel, népszerű slágerekkel és saját szerzeményeivel… azzal a csodálatos hanggal, amely hat évvel ezelőtt a Csillag Születik élére repítette, s amely az őt hallgató lelkek közül egyet sem hagy megérintetlenül. László Attila felemelő koncertélményét nem lehet szavakba önteni, csak érzékeltetni: a közel kétszáz vendég állva, szűnni nem akaró tapssal mondott köszönetet a szétosztott szívéért, a felejthetetlen estért…

A jótékonysági koncert teljes bevétele 399 ezer Ft volt, a kis Ábris gyógykezelését a környei önkormányzat további 100 ezer forinttal támogatja, a Művelődési Házban kihelyezett adományláda bontására hétfőn kerül sor. Hálás köszönet a felajánlott kézműves termékekért valamennyi alkotónak!


Hasonló cikkek