Kósa Lajos: a szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében is

A szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok eseében is – hangsúlyozta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nyitórendezvényén csütörtökön, Budapesten.

A két szervezet 22 állomásból álló országos szakmai rendezvénysorozatot indított, hogy tájékoztassák a nyugdíjasokat, vállalkozásokat a közérdekű nyugdíjas szövetkezet szabályozásáról és bemutassák a jó gyakorlatokat.

Kósa Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet vállalkozási forma piaci körülmények között működik, ugyanakkor a nyugdíjasok foglalkoztatásának jelentős a társadalmi és gazdaságpolitikai hatása.

A tárca nélküli miniszter kifejtette, hogy a legfrissebb adatok szerint a cégbíróságon 91 közérdekű nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, tagságukra becslések vannak.

A KÖZÉSZ adatai szerint eddig megközelítően 100 nyugdíjas szövetkezet alakult, mintegy húszezer tagsággal, több száz szerződéssel, és nagyjából 1 milliárd forint éves szerződésállománnyal rendelkeznek.

Kósa Lajos ismertette, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek rugalmasabb foglalkoztatást tesznek lehetővé a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásánál. A nyugdíjas szövetkezeteknek kedvezőbb az adózás. Becslések szerint a nyugdíjas szövetkezetek éves árbevétele elérheti majd a 150 milliárd forintot.

A tárca nélküli miniszter kitért arra, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek indítása még az elején tart, szabályozásuk pedig követi majd a működési tapasztalatokat.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott felidézte, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el a törvényt a nyugdíjas szövetkezetekről, és teremtette meg a nyugdíjasok kedvező feltételekkel történő foglalkoztatását, a generációk közötti jó együttműködés lehetőségét.

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökhelyettese emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások létszámhiánnyal küzdenek, becslésük szerint 200 ezer megfelelően képzett munkaerő hiányzik a versenyszféra munkaerőpiacáról. A VOSZ szerint a nyugdíjas szövetkezetek bővítik a munkaerő kínálatot.

A VOSZ elnökhelyettese logikus eszköznek nevezte nyugdíjas szövetkezetekkel foglalkoztatásra szerződni a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a vendéglátóiparban.

Turi Dénes, a KÖZÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy érdekvédelmet és érdekképviseletet kívánnak ellátni, a nyugdíjas szövetkezetekkel kapcsolatos tapasztalatokat közvetítik majd a döntéshozóknak.

A KÖZÉSZ felmérése szerint a már működő nyugdíjas szövetkezetek legszívesebben heti 3-5 napban, napi 4-6 órában, lehetőség szerint délelőtt vállalnak feladatot, de nem zárkóznak el az éjszakai munkavégzés elől sem.

Kérdésre Kósa Lajos kifejtette, nyugdíjas szövetkezeti tag csak az lehet, aki öregségi nyugdíjellátással rendelkezik, illetve aki átmeneti bányászjáradékot kap, és ennek feltétele az is, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodjon.

Kölcsönösségi alapon működő nemzetközi egyezmény alapján, ha valaki Ukrajnából Magyarországra költözik, és életvitelszerűen Magyarországon lakik, akkor kérelmezheti, hogy a nyugdíjellátását Magyarországon kaphassa meg, a magyar nyugdíjfolyósító folyósítsa a nyugdíját. Lehetséges, hogy tömegesen jelentkeztek be magyar lakcímre ukrajnai nyugdíjasok, és itt igényelnek nyugdíjat, de az életvitelszerű tartózkodást ellenőrizni kell – hangsúlyozta.


Hasonló cikkek