Középpontban a munkavállalás Miskolcon

 

A héten több olyan rendezvényre kerül sor a borsodi megyeszékhelyen, ahol a munkavállalók fontos információkat kaphatnak álláskereséssel, pályaválasztással, elhelyezkedéssel kapcsolatban.

November 8-án és 9-én a Generali Aréna ad otthont annak a pályaválasztási kiállításnak, ahova elsősorban 7. 8. osztályos diákokat és 11. 12. évfolyamos középiskolásokat várnak. 90 oktatási intézmény, gyakorlati képzést nyújtó munkáltató, pályaorientációt támogató szervezet lesz jelen, és tájékoztató anyagokkal, szakmai bemutatókkal fogadja az érdeklődőket. Igyekeznek segíteni a fiatalokat a – munkaerő piaci igényeknek megfelelő – pályaválasztási döntés meghozatalában.

Részt vesz a fórumon többek közt a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház, ami 4500 dolgozójával a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójának számít, és kollégáik várnak mindenkit, akit érdekel az egészségügyi pálya. Informálódás után pedig játékos formában megtanítják a látogatókat vérnyomást mérni, pulzust számolni, újraéleszteni.

 

Készül a műköröm-kompozíció (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

A nők foglalkoztatását kívánja segíteni az a program, amit közösen indított a Nő a Siker Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt borsodi szervezete és Sajókeresztúr önkormányzata. A Nők a családban és a munkahelyen elnevezésű projekt számos intézménnyel, szervezettel, vállalattal működik együtt, az érdeklődők pedig a Női Információs és Szolgáltató Központban tájékozódhatnak a munkaerő piaci lehetőségekről, kapcsolatba léphetnek ott munkaadókkal, továbbá részt vehetnek különféle képzéseken, tanfolyamokon.

Hétfőn konferenciával és kiállítással nyitották meg a Szociális Munka Hete rendezvénysorozatot a Miskolci Egyetemen. Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa koszöntőjében kiemelte a szociális munkások tevékenységének fontosságát. November 12-e a szociális munka napja, ehhez kapcsolódnak az egyhetes konferencia előadásai, valamint egy kiállítás, amely a szociális területen dolgozók alkotásaiból nyílt Segítség művészete – művészi segítők címmel.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek