Középpontban a természetes szigetek a Dunán

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közel egy évtizede szorosan együttműködik a Duna menti hazai és külföldi természetvédelmi szervezetekkel.

Közel egy évtizede szorosan együttműködik a Duna menti hazai és külföldi természetvédelmi szervezetekkel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Ennek keretében már két, lezárult nemzetközi pályázatban is részt vettek. A napokban ismét részesei váltak egynek, a Duna Transznacionális Programban elnyert források felhasználásával ugyanis egy újabb, két és fél évre szóló projekt vette kezdetét DANUBEparksCONNECTED címmel. A projekt nyitó eseményét a németországi Ingolstadtban tartották.

A projekt elsődleges célja, hogy elmélyítse a kooperációt nemcsak a természetvédelmi szereplők között, de a területen dolgozó más érintettekkel, vízügyi szervezetekkel, erdészetekkel, hajózási szakemberekkel is. Az elkövetkező két és fél évben több területen indulnak a természetvédelemmel kapcsolatos programok.

Lesz olyan, ami a dunai szigetekkel foglalkozik, bár a folyó medrének természetes alakulását a szabályozási munkák gyakorlatilag megszüntették, még a mai napig is formálódnak kisebb szigetek, zátonyok, amelyek aztán természetes úton benövényesednek. Ezek felmérése a Duna teljes hosszában megtörténik. Ezek a természetes állapotú, úgynevezett „vad” szigetek ugyanis gyakorlatilag egyfajta ökológiai folyosót is alkotnak. A felmérés célja a természeti értékek leltárán túl annak megállapítása is, hogy milyen módon lehet hosszabb távra is megőrizni ezen szigetek háborítatlanságát, továbbá önkéntesek bevonásával a szigeteken felhalmozódó szemét összegyűjtésére is sor kerül.

A szigetek felmérése mellett a másik fő eleme a pályázatnak a madarak és a denevérek védelme. Míg az előbbiek esetében a hullámtéren található elektromos vezetékek madárbaráttá tétele a cél, addig a denevérekről egy átfogó felmérés készül az élőhelyeikről, amelyek a kulcsfontosságúak a Duna mentén élő populációk számára.

A projekt céljai között szerepel még, hogy a Duna mente természetvédelmi értékeit minél közelebbről megismertessék az emberekkel. Ennek érdekében például közös kerékpártúrák szervezése szerepel a tervek között.

A pályázat koordinálását az ausztriai Donau-Auen Nemzeti Park vállalta, mellettük még 15 projektpartner dolgozik a megvalósításán. A projekt teljes költségvetése több mint 3 millió euró, ebből a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága csaknem kétszázezer euróval gazdálkodhat.


Hasonló cikkek