Közös Bartók-estet tart a Pécsi Balett és a Pannon Filharmonikusok a pécsi Kodály Központban

Bartók Béla A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című táncjátékait állítja színpadra közösen a Pécsi Balett és a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) április 25-én és 26-án a pécsi Kodály Központban.

A két együttes koprodukciójában megvalósuló Bartók-est rendező-koreográfusa Vincze Balázs táncművész, a Pécsi Balett igazgatója; a PFZ-t Bogányi Tibor vezető karmester vezényli – áll az MTI-nek csütörtökön eljuttatott összegzésben.

 A kezdeményezés számos tekintetben egyedülálló és hiánypótló baranyai megyeszékhely színházi életében – írták hozzátéve, hogy Vincze Balázs koreográfiái, a Pécsi Balett táncművészei és a PFZ együttese “a 2010-ben megnyílt Kodály Központ egy mindeddig kiaknázatlan lehetőségéből megszülető, látványos produkciót tár a közönség elé”.

Bogányi Tibor szerint páratlan előadásra számíthat a publikum.

Elképesztően innovatív zene mind a mai napig, magával ragadó és sodró élmény dirigálni, benne lenni, hallgatni és nézni is

– idézte közlemény a karmester Bartók műveit méltató szavait.

Vincze Balázs a koreográfusi pálya “szinte megkerülhetetlen” kihívásának nevezte a zeneszerző két klasszikusát, amelyek “egyszer minden professzionális magyar balett együttes repertoárjára felkerülnek”.

 A fából faragott királyfi szcenizálva a PFZ március 25-i A Királyfi és Pulcinella tánca című koncertjén debütált kiemelkedő sikerrel – idézte fel a tájékoztató, amely arra is kitért, hogy A csodálatos mandarin bemutatója a Bartók-év keretében a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként valósult meg.

 


Hasonló cikkek